Érdekes emberek, érdekes történetek 52.– Az a dolgom, hogy minél hamarabb megteremtsem az érzelmi biztonságot

Családháló díj kitüntetésben részesült Tóthné Garai Rita, a Nagykanizsai Központi Óvoda Kertvárosi Tagóvodájának óvodapedagógusa. A díjat 2013-ban alapította a Családháló közössége azzal a céllal, hogy nyilvános elismerésben részesítse az olyan intézményeket és szakembereket, akik a gyermekekért történő munkájuk során különösen sokat tettek a családokért. A díj erkölcsi elismeréssel jár és a Családháló olvasóinak jelölése és szavazata alapján kerül kiosztásra minden évben ünnepélyes keretek között Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem dísztermében.

– A díjra a csoportomba járó gyerekek szülei terjesztettek föl, ami számomra nagyon meglepő és végtelenül megtisztelő, hogy ebben a nagyon nehéz társadalmi helyzetben még mindig vannak olyan szülők, akik értékelik, elismerik a gyermekükkel foglalkozó pedagógus munkáját. Nagyon jólesett – hangsúlyozta az óvodapedagógus, akivel a hivatása műhelytitkairól beszélgettünk.

40 éve vagyok a pedagóguspályán, hosszú szakmai életút áll mögöttem, és jó érzés volt megtapasztalni, hogy milyen sokan emlékeztek még rám. Ez külön meglepetés volt számomra. A szavazás során a kommentekből értesültem róla, hogy az egykori óvodásaim szülei, ismerőseim és jó pár kollégám is támogatott szavazatával a díj elnyerésében. Nagy köszönettel vagyok a szülők felé, mert ennél nagyobb elismerést és visszaigazolást az ember nem kaphat ilyen hosszú szakmai életút után. Azért is fontos nekem ez a díj az egyéni elismerésen túl, mert talán egy kicsit jobban fókuszált az óvodapedagógusokra is a társadalom, hogy tényleg nemcsak ott kezdődik a pedagógus, hogy tanító, tanár.

Pedagógus családból származom, az édesanyám tanítóként 30 éve ment nyugdíjba. Emlékszem, az akkori tanítványai és kollégái nagyon szépen búcsúztak el tőle. Szerintem ő még ahhoz a generációhoz tartozott, akitől még ilyen tisztelettel, szeretettel búcsúztak el, mert az elmúlt 30 évben végtelenül nagy változáson ment át a társadalom. Amikor én pályakezdő voltam, a pedagóguspálya sokkal nagyobb megbecsülésnek örvendett minden szempontból. Számomra meglepő volt, hogy az akkori szülők sokkal jobban figyeltek arra, hogy mit kér az óvónéni és hogy kéri. Az elmúlt évtizedekben azt tapasztaltam meg, hogy egyre inkább az került előtérbe, hogy mi az, amit ők szeretnének a gyerekük szempontjából elérni. Addig nincs is semmi probléma, amíg ezek a kérések, vágyak nem ütköznek azokkal az alapvető nevelési elvekkel, elvárásokkal, amit nekünk követni kell. Óvodapedagógusként nekünk is ugyanúgy, mint az iskolában, nem országos alaptantervünk, hanem országos óvodai nevelési programunk van, és nekünk az alapján kell dolgozni. Azok a nevelési elvek, módszerek, irányok, feladatok, célok, ami alapján kell a kisgyerek fejlődésének a támogatását megtervezni, elvégezni.

Az első három évben homogén csoportban kezdtem el dolgozni, és három év múlva – egy lemaradt kisgyermek hatására –, megkérdeztem az akkori vezetőmtől, hogy dolgozhatnék-e vegyes szervezésű csoportban. Ahol nemcsak egy adott korosztály, hanem mindhárom, kis, középsős és nagycsoportos korú gyermekek vannak. Olyan szerencsém volt, hogy megpróbálhattam, és most már 37 éve dolgozok így. Nálam minden évben vannak új, és iskolába menő gyerekek. Nagyon eredményes és jó pedagógiai munkát lehet végezni, ebben a fajta csoportszervezési módban is. Az elsődleges feladatunk az óvodában az, hogy az iskolai életre alkalmassá tegyük a gyerekeket. Ez azt jelenti, hogy azoknak a szociális, pszichés, motorikus képességeknek, tulajdonságoknak a fejlődését segítjük az óvodában, aminek egy bizonyos szintre jutása után mondhatjuk, hogy ez a gyerek most már alkalmas lesz arra, hogy az iskolai követelményeknek megfeleljen.

– Mit jelent ez?

- Azt, hogy meg tudjon tanulni írni, olvasni, számolni, 30-45 percen keresztül képes legyen a figyelmét koncentrálni, képes legyen egyszerre 2-3 dologra figyelni, a társaira odafigyelni és számtalan más olyan tulajdonság kialakuljon benne, ami alkalmassá teszi arra, hogy egyre magasabb és egyre nehezebb iskolai követelményeknek meg tudjon felelni.

Óvodapedagógus-pedagógus kérdése

Amikor végeztem, az oklevelemben óvónői képesítés szerepelt. A pedagógus hivatás azt jelenti, hogy gyerekekkel foglalkozik. Az óvónő mindig is a pedagógus társadalomhoz tartozott. Sajnos egy régről megmaradt rossz beidegződés miatt olykor-olykor előfordul olyan megjegyzés, hogy óvónő és pedagógus. Most már egyre gyakrabban a pedagógus társadalomhoz számítanak bennünket. Az óvónő ugyanúgy pedagógus, mint a tanítónő vagy a tanár, csak a korcsoport-beli különbség mutatkozik meg.

Óvónőképző szakközépiskolába jártam Zalaegerszegre. Nagyon jó tanáraim voltak, megtanultam tőlük a szakmát. Akkor még nem volt elvárás a felsőfokú végzettség, de én egy év után elvégeztem a felsőfokú képzést is Sopronban. Valójában ott az elméleti tudásomat volt alkalmam elmélyíteni, elsősorban a pszichológia, a pedagógia, a neveléselméleti ismereteimet gazdagítani, érdeklődésemet fokozni.

Gyakorló pedagógusként nagyon hamar elkezdett érdekelni az utolsó előtti gyerek problémaköre. Sokszor szokták mondani, ahol három gyerek van, a középső egy kicsit mindig „kilóg”. A kutatások bebizonyították, hogy ez nemcsak a 3 gyermeknél, hanem a 4., 5., 6., vagyis mindig az utolsó előtti gyereknél fordul elő egy kicsit a nehézség, nehezebben járja be az életútját.

A legnagyobb örömömre, azok a családok, akik megelégedéssel voltak az addigi szakmai munkám iránt, szerették volna, ha a 2. és a 3. gyerekük is hozzám kerül. Hogyha testvérek vagy unokatestvérek járnak egy csoportba, az nagyban lerövidíti a kisebbnek a beszokási idejét, a szocializációját és jó dolog látni, amikor a testvérek egymást támogatják. A picinek biztonsági érzetet nyújt, ha ott van a testvére. Nekem felnőtt nevelőként az a dolgom, hogy minél hamarabb megteremtsem az érzelmi biztonságot. Addig, amíg egy gyerek nem érzi jól magát az adott környezetben, az új helyen, addig nem lehet fejleszteni a képességeit. Nekem az az elsődleges feladatom, hogy a gyerek minél hamarabb biztonságban és jól érezze magát. Ha megvan a gyermek testi-lelki jóérzése, akkor jöhet a fejlesztő, támogató tanulás. Alapvető feladatunk óvodapedagógusként a fejlődés, fejlesztés, játékos tanulás feltételeinek megteremtése és a játék- tanulásirányítási stratégia kialakítása. A folyamatos és rugalmas napirendünk biztosítja a párhuzamos tevékenységek végzését, így minden korosztály kedvére bekapcsolódhat az egyes tevékenységekbe. Nagy hangsúlyt fektetünk a differenciálásra, hogy mindhárom korcsoport részt vehessen képességeinek, érdeklődésének megfelelően az egyes szervezett, vagy spontán tevékenységbe. Ezért is nagyon szeretem a vegyes csoportot.

Sok szülő panaszkodik, hogy nem mond itthon egy verset, egy éneket se a gyerek

Nem csinál semmi mást, csak játszik egész nap? – kérdezik olykor. – Na ez itt a kérdés. Szoktam mondani a szülőknek, akkor örüljenek a legjobban, amikor a gyerek azt mondja, hogy csak játszott. Egyrészt a 3-6 éves korosztálynak az alaptevékenysége a játék, a szabad játék, hiszen a gyerek a játék, az utánzáson keresztül tanul. Ha ő csak játszott, és azokat az irányított tevékenységeket, ismeretszerzési folyamatokat, amit a különböző nevelési területeken – ének-zene, külső világ tevékeny megismerése, mozgás, matematika stb. –, szerveztem és játéknak élte meg, akkor én vagyok a legboldogabb, mert ő ezt nem munkának, nem feladatnak, hanem játéknak élte meg. Tehát ne az legyen a fokmérő, hogy hány verset, hány éneket tud elmondani, hanem az, hogy jókedvvel, jóérzéssel és szívesen megy az óvodába. Én tudom, ez személyiség típus kérdése is. Ebből azt kell levonni, hogy a gyerek jól érezte magát, fejlődött a figyelme, a gondolkodása, az emlékezete, a képzelete, mert nekünk ezeknek a képességeknek a fejlődését kell támogatni.

S még egy gondolatot hadd mondjak el: Amikor a felsőfokú oktatásba vettem részt, nem volt olyan tantárgyunk, hogy az egyéni fejlődésben itt-ott elakadt, ép értelmű kisgyerekek fejlődésének segítését hogyan kellene megoldani. Szerencsére a 2000-es évek elején volt lehetőségem fejlesztőpedagógiai szakirányú szakvizsgát tenni. Így már fejlesztőpedagógusként is tudtam a csoportomon belül lévő gyerekek képességfejlődését segíteni. Igyekeztünk ezt minél több fórumon, valamint a főiskolák felé is jelezni, és így jó pár éve már a főiskolákon is önálló tantárgyként szerepel a fejlesztőpedagógia. 2014-ben én is jelentkeztem minősítésre, 2015-től pedig mesterpedagógus szaktanácsadóként is dolgozom, ami egy nagy szakmai mérföldkő volt az életemben, mert a szakmai tudásomat kamatoztatni tudtam az új pedagógus-életpályamodell bevezetése során. Örömmel adom át szakmai tudásomat a fiatalabb pedagógus társaimnak.

Elégedett embernek mondhatom magamat. A díjjal az édesanyámnak és az édesapámnak is nagy örömet szereztem. A díj átadásánál a legnagyobb örömöt a szülők elismerésénél túl az jelentette számomra, hogy a lányom és a férjem is jelen lehetett, megélhettük a pillanatot együtt…

BAKONYI Erzsébet