Az erdélyi természetben tanulhattak a kiskanizsai diákok
Történelem a természetben címmel vettek részt a Kiskanizsai Általános Iskola tanulói egy erdélyi kiránduláson. A Határtalanul programon a szórakozás mellett a diákok interaktív módon ismerkedhettek meg Magyarország történelmével.
2014 óta hagyomány az intézményben a Határtalanul programban való részt vétel, aminek köszönhetően Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban és Ukrajnában is jártak már a diákok és tanáraik. Az elmúlt évekhez képest a mostani volt a leghosszabb utazás: jártak az 1000 éves határnál, Csíksomlyón, Kolozsváron, és Nagyváradon. A gyerekek az út előtt és után is készítettek Erdélyhez kapcsolódó projektmunkákat.
– Ennek a gyönyörű útnak volt egy előkészítő projekt része, amin a gyerekek, mintha idegenvezetők lennének ott, kis pályamunkákat készítettek. A mai nap ezen alkalomból fogjuk ezeket a pályamunkákat is értékelni, az ottlét alatt is sokat szerepeltek, mondákat, meséket ismertek meg az adott helyszíneken, most pedig a projektzáró napon értékelni fogjuk azokat a videókat és kis pályaműveket, amik élménybeszámolóként születtek a gyerekek tollából – emelte ki Hosszú Ágnes, a Kiskanizsai Általános Iskola tanára.
Mivel Történelem a természetben címmel hirdették meg a pályázatot, nagyon sokat kirándultak a szabadban. Hosszú Ágnes, a projekt vezető pedagógusa elmondta, nagyon fontos, hogy a mai gyerekeknek ilyen interaktív módon mutassák be a történelmet, mivel ingerszegény környezetben a mai fiatal generáció könnyen elveszti az érdeklődését.
– Mondhatjuk, hogy ezeken a Határtalanul programokon mi megéljük a rajzóráknak, az énekóráknak, az irodalom-, a nyelvi óráknak, a történelemóráknak, még az informatika óráknak is a gyönyörűségét. A testnevelés is ott van, hiszen magas, 1000 méter feletti csúcsokat másztunk meg, úgyhogy én azt mondom, ha igazán élményt akarunk szerezni a gyerekeknek, akkor vigyük őket, kiránduljunk velük és lássák a hazát, Nagy-Magyarország területét is –tette hozzá Hosszú Ágnes.
A gyerekek visszajelzései alapján sikeres volt a program, éppen ezért, ha lesz hasonló lehetőség az iskola számára a következő tanévben, mindenképpen élni fognak vele.
V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)