Akár kanizsai szakember is lehet az év gyógyszerésze
Az „év gyógyszerésze” pályázat 20 legjobbja közé választották Lekszikov Gábor nagykanizsai kötődésű gyógyszerészt. A szakember az országos, kétfordulós pályázat első körén túljutva, közönségszavazás alapján jutott a döntőbe.
A folytatásban egy tudományos munka megírása következik, amelyet zsűri bírál el és dönt a rangos címről. Az eredmény őszre várható. Az országos „Év gyógyszerésze” projekt célja, hogy inspirálja a szakmában lévőket a kiemelkedő teljesítményre. A legjobbaktól azt várják, hogy hatékony megoldásokat és betegközpontú szemléletet fejlesszenek ki a gyógyszerészi gondozásban, a gyógyszerellátásban és a fejlesztésben egyaránt.
– Az év gyógyszerésze pályázat, most már 13 éve minden évben megrendezésre kerül, illetve kihirdetésre kerül. Ez egy kétlépcsős pályázat, az első lépésben közönség szavazás alapján választanak ki 20 olyan gyógyszerészt, aki aztán a második fordulóban egy tudományos munkával pályázhat az év gyógyszerésze címre. Ezt egy nagyon magas szintű, rangú szakmai zsűri anonim értékelése alapján döntik el a pályázat eredményét – mondta Lekszikov Gábor, a pacsai Fekete Sas gyógyszertár vezető szakgyógyszerésze.
A pályázatot nyár végéig kell leadni. A 20 versenyző 8 előre meghatározott témából tudja kiválasztani és megírni a második fordulóban leadandó tudományos munkáját.
– Én most szívem szerint a leginkább az úgynevezett atherencia és az atherenciával kapcsolatos kommunikáció témáját érzem magamhoz legközelebb. Az atherencia gyakorlatilag egy olyan fogalom, amit mindannyian a hétköznapi életünk során is találkozunk vele, illetve sajnos ennek a hiányával találkozunk. A fogalom maga a gyógyszeres terápiával való együttműködést jeleni. Tehát amikor az orvos felír számunkra egy gyógyszert, akkor az akkor fog használni és működni, ha megfelelő mennyiségben, megfelelő időben és megfelelő rendszerességgel szedjük – tette hozzá Lekszikov Gábor.
A szakember fontosnak tartja ezt a fajta kutatást, hiszen gazdasági és egészségügyi szempontból is szükség van ezzel a terápiával való együttműködésre. Ez akár összességében az egész országnak eredményt hozhat – tette hozzá a gyógyszerész. A pályázat eredményhirdetése a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének éves konferenciáján lesz októberben.
K.B.V.
(Borítókép: Kanizsa TV)