Bormustrát tartott a Nagykanizsai Honvéd Egyesület
A tagok a saját nedűiket kóstolták a Honvéd Kaszinóban, szám szerint 17-et.
A mostani mustra csak az egyesület berkein belül zajlott, az eddigi versenyeken külsős tagok is megmérettették magukat. A Covid előtti időszakban minden évben tartott a csoport hegyi bortúrákat, ez a hagyományuk azóta még nem tért vissza.
– Az egyesületünk minden évben megszervezi a borversenyt, de mivel már minden gazda tudja, hogy milyen bort hoz el, a borlovagok már régen lezsűrizték ezeket a borokat, ezért most bormustrának hívjuk ezt az összejövetelt. 17 jelentkezőnk van, akik elhozzák a fehér- és a vörös boraikat, és itt egymás mellett szépen megkóstolgatjuk és megmondjuk, hogy kié a legjobb. De Isten igazából ez nem verseny, hanem egy borkóstoló – nyilatkozta Geiger László, a Nagykanizsai Honvéd Egyesület titkára.
Regős Zoltán már évtizedek óta foglakozik borkészítéssel. A programra fehér Pátriát és vörös Zweigelt hozott.
– A nagybacónaki hegyen van a birtokom, és piros és fehér szőlő van, a piros a Zweigelt, a fehér pedig Pátria. A Pátriát a keszthelyi egyetemen Bakonyi Károly nemesítette, az olaszrizlingnek és a tramininek a kereszteződéséből jött létre, nagyon finom savakat tartalmaz, nagyon jó bort ad a Pátria – mondta el Regős Zoltán, a Nagykanizsai Honvéd Egyesület tagja.
A szőlősgazdák bíznak a jó idei termésben, hiszen a szezon végén újra szeretnék megvalósítani a bacónaki bormustrát.
SZ.F.
(Borítókép: Kanizsa TV)