A tóban fürödni tilos! De mikor szabad?

facebook megosztás

A Csónakázó-tó partján évtizedek óta figyelmeztetik a kirándulókat a fürdőzés tilalmára intő táblák. A nyárhoz, a fürdési szezonhoz közeledve azonban most is sokakban felvetődik az a kérdés, hogy mikor lehet fürödni a tóban?

A kérdésre Szabó Istvántól, a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. vezérigazgatójától és Bodó László önkormányzati képviselőtől (ÉVE) kaptunk választ. Szabó István elöljáróban elmondta: A város határában lévő több, mint 40 hektáros vízfelületű Csónakázó-tavat 1975-ben ünnepélyes keretek között adták át a nagyközönségnek. A jóléti víztározóként épült Csónakázó-tó fő vízforrása a Bakónaki-patak. Ezen kívül több kisebb vízfolyás, patak és ér biztosítja a tó vízutánpótlását. Mivel a fő vízellátást biztosító Bakónaki patak jelentős számú és méretű mezőgazdasági terület mentén lévő vízgyűjtő, vizének minősége nem minden időszakban felel meg a fürdésre alkalmas vizekkel szemben támasztott követelményeknek. Hasonlóan rossz minőségű a Látóhegyi patak vize is. Ez lehet a fő oka annak, hogy a Csónakázó-tó teljes területén a kezdetektől tilos a fürdőzés.

Szinte minden önkormányzati választási ciklusban felmerült a tó különböző partszakaszai mentén kijelölt fürdőhely (strand) létesítésének ötlete, azonban a számos működési kritériumnak való megfeleltetés miatt az többnyire csak ötlet szintjéig jutott. A tópart infrastrukturális fejlődése a tó délkeleti részén épített szennyvízátemelővel és a Sánc városrésztől a kölcsönző-büfé-látogatóközpontig kiépített közvilágítással sokat javult. Egyes fürdőhelyek és a Balaton közelsége miatt egyelőre a vízfelület és a tópart egyéb szabadidős célú hasznosítása került előtérbe. Így a horgászat, a kerékpáros és bakancsos turizmus és a kisgyermekeket szolgáló játszótér építése történt meg.

A tó immár 48 éves korára a tómeder is tartalmazhat „meglepetéseket”, ezért egy biztonságos fürdőhely kialakítására csak az adott partszakasz mentén végzett mederkotrás után lenne lehetőség. Igazolni kell továbbá a tó vizének fürdésre való folyamatos alkalmasságát, valamint a kijelölt fürdőhely működéséhez szükséges valamennyi előírásnak való megfelelést. A vízfelület és környező területek jelenlegi sokrétű kihasználtsága mellett mindenekelőtt egy megvalósíthatósági tanulmányterv tartalmazhatná a megálmodott strand előnyeit és hátrányait egyaránt – összegezte Szabó István.

Az elmondottakhoz Bodó László önkormányzati képviselő hozzáfűzte, sokan felkeresték a városból az egyesületet, és őt is a szabadstrand létesítésének igényével. – A közgyűlésben tavaly napirendre került a téma, nem felejtettük el, de sajnos meg van kötve a kezünk. Ebben az évben a megkarcsúsított költségvetés nem tette lehetővé a tervezés, az előkészítés elindítását, de a jövő évi költségvetésbe szeretnénk betervezni és elindítani a folyamatot.

BAKONYI Erzsébet

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.