Missa Hungarica először Kanizsán

facebook megosztás

Farkas Ferencre emlékezve nagykanizsai ősbemutatót tartott a zeneszerzőről elnevezett énekegyüttes. A Baráth Yvette vezette kórus péntek este a Piarista Kápolnába, adventi koncertmisére várta az érdeklődőket.

A tavaly 30 éves fennállását ünneplő kórus az idei év végére igazi kuriózummal készült. Az énekegyüttes a rendkívül sokoldalú Farkas Ferenc egy kései művét adta elő, melyet kanizsai közönség a pénteki koncertig még nem hallhatott.

 

– Névadónknak tisztelegve Farkas Ferencnek a Missa Hungarica-ját tanultuk meg a születésnapjára, mert ugye december 15-én született a mester. Az még csak egy plusz töltet, hogy amikorra ez a koncertmise esik akkor 16-án Kodály Zoltánnak is a születésnapja van, úgyhogy két ilyen nagy zeneszerző előtt tiszteleghetünk – árulta el Baráth Yvette, a Farkas Ferenc Énekegyüttes karnagya.

Farkas Ferenc életművének egyik jelentős részét a kantáták és egyházzenei művei adják, amelyeket főleg a ’60-as évektől kezdett el komponálni. Az imádság hangja ebben az időben került fokozatosan előtérbe a zeneszerző alkotói világában. Több más, a családjának írt mű mellett 1968-ban a templomi közösség előadására szánta a Missa Hungaricát.

 

– 26 éve éneklek Yvette kórusában. Igazából Farkas Ferenc művei mindig repertoáron voltak. Én pont akkor kerültem a kórusba, amikor nagyon nehéz műveket tanultunk, és ez sem volt most könnyű, és elég kevés volt az idő a tanulási folyamatra – mondta Táczos Laura, az együttes tagja.

Az orgonakíséretre írt mű előadásában Simó Márta segítette az énekegyüttest. A kórus mögött eltelt mozgalmas évet, a tartalmas őszt az új évben újabb koncertmise követi, ezúttal már Szepetneken.

K.V.A.



(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.