Rangos versenyen diadalmaskodott a nagykanizsai teniszező

facebook megosztás

Megnyerte a Római Cup ITF  700 versenyt Hofstadter Lajos. A Kanizsa Tenisz Club játékosa évtizedek óta teniszezett hobbiszinten, de szeniorversenyeken mindössze egy éve szerepel.  

A Római-parton rendezett versenyen való részvételről a sporttársai és a családtagjai győzték meg Hofstadter Lajos. Az örökifjú sportoló több háromszettes küzdelmet is vívott a megmérettetésen, magyar és nemzetközi riválisait – ezen a szinten – maratoninak számító csatákban győzte le.

–  A horvát játékos, aki megjelent úgy jött, hogy ő nyeri a kupát, aztán nehezen nyugodott meg. Utána jött egy francia, ahogyan haladtunk előre, az idő egyre több lett. Az első meccs két óra tíz perc volt, utána két óra harminc perc, a harmadik két óra negyven. A döntő 3 óra volt teljesen, az már egy kicsit hosszú volt, az a játék – emlékezett vissza Hofstadter Lajos a Kanizsa TC teniszezője.

Hofstadter Lajos erőfelmérőnek is szánta ezt a nemzetközi versenyt. Azt, hogy jó formában van, már az országos bajnokságon is érezte, ahol második lett. A mostani megmérettetés fináléjában sikerült visszavágnia annak az ellenfelének, aki akkor még jobbnak bizonyult nála. A teniszező a győzelmet követően a jövőben szeretne további versenyeken elindulni és bizonyítani korosztálya legjobbjaival szemben.  

– Ilyen nemzetközileg jegyzett versenyen még nem vettem részt, úgyhogy azért ez egy kicsit nekem is furcsa volt, hogy egy ilyen eredményt nekem is sikerült elérnem. Majd meglátjuk a továbbiakban, hogy hogyan sikerül még, mert azért még vannak nagyon jók ebben a korcsoportban, de így azért érzem, hogy meg lehetek magammal elégedve – tette hozzá Hofstadter Lajos.

Győzelmével Hofstadter Lajos felkerült az ITF korosztályos világranglistájára is, jelenleg legjobb magyar játékosként a negyvenhetedik helyen áll a 75 év felettiek korcsoportjában.

K.T.



(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.