Mihail Gorbacsovról szóló különleges könyvet mutattak be Nagykanizsán

facebook megosztás

Bemutatták Zolcer János „Gorbacsov titkai” című könyvét hétfő este a Honvéd Kaszinóban. Az alkotó két évtizedes barátságot ápolt a néhai szovjet elnökkel, művében igyekszik bemutatni a politikus életét és jelentőségét.

2000-ben ismerkedett meg személyesen Mihail Gorbacsovval Zolcer János. A találkozás akkora hatással volt a producerre, hogy eldöntötte, könyvet ír a politikusról. A két férfi az évek során közeli baráttá vált, olyannyira, hogy a könyv előszavát az augusztusban elhunyt államférfi írta. A kötet igyekszik bemutatni a korszak politikai helyzetét is az olvasóknak.

 – Ez egy nagyon vaskos kötet, harminchat fejezetben mutatja be Gorbacsov életét, a ’80-as évek politikai történéseit. Azt, hogy hogyan jutott el az emberiség oda, hogy ’85 és ’91 között lebomoljon a berlini fal, megszűnjön a hidegháború, lehulljon a vasfüggöny, és hogy az emberiség egy teljesen szabad életet tudjon elkezdeni  – nyilatkozta Zolcer János.

Gorbacsov a szerző szerint azon kevesek egyike volt, akinek sikerült megváltoztatni a történelmet. A könyv olvasása közben a politikus mellett az olvasók a magánemberről is jóval többet megtudhatnak, nem háttérbe szorítva azokat a tevékenységeit, amelyeket a Szovjetunió élén 1985 és 1991 között véghezvitt.

– Gorbacsov volt az egyetlen figura a történelemben, aki pozitívan, vér nélkül az egész világot megváltoztatta. Én nem tudok hozzá hasonló kaliberű politikust a világtörténelemben, hiszen a híres nagy hadvezéreknek, akik a világot próbálták megváltoztatni, azoknak soha nem pozitív irányban és soha nem vérmentesen sikerült ez. Ő volt az első és eddig az egyetlen, ő volt az első a Szovjetunió történetében, aki nem kiküldte a katonákat, hanem hazahívta őket –   tette hozzá a szerző.

A négyszázötven oldalas, gazdagon illusztrált kötet olvasói a QR-kódok segítségével több mint száz videót tekinthetnek meg Mihail Gorbacsov életéről. A könyvbemutatóval bővebben foglalkozunk mai Napi Kanizsa és Kanizsa Kult című műsorainkban.

K.T.



(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.