622 millió forint hiányzik a költségvetésből az elszabaduló energiaárak miatt
A cél semmiképpen sem az, hogy bezárjunk városi intézményeket – hangsúlyozta Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese a közgyűlést követő interjúban. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a Sberbank-csőd miatti kártalanítást még mindig nem kapta meg a város. Az intézményeket érintő megszorításokról 19-én döntenek a frakciók.
Ahogy az várható is volt, a NESZI napidíjának emelését sem hagyta szó nélkül a Fidesz-frakció. Az ÉVE részéről Horváth Jácint és az előterjesztő Schauta Marcell is hangsúlyozta: csak így lehet kompenzálni az energiaárakat, ráadásul a kormány magára hagyta ezt a szférát, ezért az intézmények sorra önkormányzati segítséget kérnek a túléléshez. A 4500 forintos költséget pedig leegyeztették az érintettekkel, ami ráadásul még így is olcsóbb, mint a környékbeli otthonok többsége.
– A mi esetünkben nyilvánvaló, hogy a fennálló hiány miatt a költségvetést mindenképpen át kellett tervezni, s be kellett emelni ezt a pluszköltséget, s egy részét az ellátottakra kellett áthárítani. Ez egy kompromisszumos megoldás, gyakorlatilag túl nagy költséget nem akartunk áthárítani. Abban reménykedünk, hogy vagy a normatív támogatás emelésével javul a finanszírozás vagy pedig az önkormányzatok támogatásával – mondta el stábunknak Schauta Marcell, önkormányzati képviselő.
Már a szerdai ülésen is elfogadhatták volna a városi cégeket érintő lépéseket, de a napirend az ÉVE képviselői szerint nem tartalmazott konkrétumokat. Balogh László polgármester kiemelte: a többséget az ötpárti koalíció adja, ők irányítják a várost, ne akarjanak kibújni a nehéz döntések alól.
– A városvezetői felelősség igenis, kimondva és leírva jogszabályi sorokban is, a városvezető frakcióé, a közgyűlési többségé, amely a Tulajdonosi Bizottsághoz van koncentrálva – fogalmazott az ülésen Balogh László, Nagykanizsa polgármestere.
Fodor Csaba és Horváth Jácint is leszögezte: az apparátus és az utasítási jogkör is a polgármesternél és az alpolgármesternél van, így elvárható lett volna, hogy végezzék a dolgukat, és egy javaslatcsomaggal álljanak elő a soros ülésen. Ez nem történt meg, így a döntés másfél hetet biztosan csúszik.
– A cél nem az semmiképpen sem, hogy bezárjunk intézményeket, létesítményeket. A cél az, hogy racionalitás mellett tudjuk őket működtetni továbbra is. Az, hogy erre lesz-e lehetőség, a következő hetekben derül ki a számok alapján. Sajnos a mai, a polgármester által elénk tett előterjesztés nem volt arra alkalmas, hogy erről érdemben tárgyaljunk, hiszen nem volt összesítve, a másik oldalról pedig nem voltak benne a megoldási javaslatok kidolgozva, amit vártunk volna a mai közgyűlésre már –hangsúlyozta Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.
Szintén fajsúlyos határozat lehetett volna a Vízmű átadása az államnak, de a végső döntést ez esetben is elnapolták a városatyák. A vita során Horváth Jácint vezetett elő egy kérdéssort, amiben válaszokat akarnak kapni például arra, hogy megmarad-e a kanizsai székhely és számítani kell-e leépítésekre, ha az állam átveszi a céget. Ezt Bizzer András felesleges lépésnek minősítette.
– Hatékonyságbeli kérdésekbe is belemennek, s meg akarják tiltani, hogy mi ne legyen a következő 5 évben. Olyan garanciákat akarnak, hogy vállaljon az állam, amiket nem lehet teljesíteni. S én attól tartok, hogy mondvacsinált indokokat kreálnak most arra vonatkoztatva, hogy aztán rossz döntést hozzanak, s ne adják át az államnak a Vízművet. Ez azt fogja jelenteni a városunk számára, hogy csődközeli helyzetbe fogunk kerülni – jelentette ki Bizzer András Nagykanizsa alpolgármestere.
A felsorolásban szerepel még az is, hogy a Kanizsán már halaszthatatlanná váló felújításokra vállaljon garanciát az állam.
– Ahhoz, hogy döntést tudjunk hozni, ahhoz információkra van szükségünk. Jelenleg azt mondja az állam, hogy átveszi a Vízművet, pontosabban a nagykanizsai víziközművagyont, ami mondjuk a föld alatt van vagy a szennyvíztelepen, de idetartoznak az átemelőszivattyúk stb. stb. Ezt önkéntesen adjuk át, nyilván ezt kérik tőlünk, s ingyenesen. 13 milliárd forintos vagyonról beszélünk. Azt mondja az állam, átveszi, s csupán annyit vállal, hogy év végéig ezt nullára hozza – mondta Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.
Több nyitott kérdés is maradt így a ciklus egyik legsúlyosabb közgyűlésére. 19-én napirenden lesznek az energiaválság miatti intézkedések, a Vízmű átadása, és Balogh Lászlónak választ kell hoznia a Modern Városok Program helyzetéről is, hiszen a beígért konferencia-központ területét, ami most a 19-es parkoló, haszonsítani szeretné az ÉVE, ha az állam visszavonja a 2015-ben szignózott beruházást.
M-B.GY.
(Borítókép: Kanizsa TV)