20 fiatal pecás táborozik ezen a héten a tótszerdahelyi Öreg Kavicsbánya-tónál
A Szúnyog Horgász Egyesület a MOHOSZ támogatásával szervezte meg a szünidei programot az utánpótlásnak.
Csaknem 20 év után sikerült újra tábort rendezni a tónál, a szervezők lelkiismeretes munkájának köszönhetően, valamint a szülők és a támogatók segítségével. A tábort 20 főre tervezték, be is telt a létszám hamar – mondta el a Híradónak Godinek Szabolcs szervező. A gyönyörű környezetben valóban fiatalok töltik a mindennapjaikat, a legkisebb táborozó 7, a legidősebb 14 éves. A tó rendkívül gazdag halállománnyal rendelkezik, stábunk ottjártakor éppen egy 8,5 kg-os amúrt emeltek ki a vízből. (7799 és előtte lévő képek) Az egészen fiatal Varga Vencel Martinnak nagy élmény a tábor.
– Ott fogtak most egy ezüst kárászt, itt pedig fogtak egy amúrt, tegnap meg volt egy 6 kg-os ponty, meg egy leakadt, meg még egy amúr volt –mondta el stábunknak Varga Vencel Martin.
A 20 fős kis gyerekcsapat között vannak jó barátok is, akik a környező falvakból érkeztek. A becsehelyi Sebestyén Barnabás is barátaival táborozik, ő három évvel ezelőtt ismerkedett meg a horgászattal, és a táborban is voltak már szép fogásai.
– Első nap egy 5 kg-os pontyot, egy tőpontyot, a második nap semmit, meg most jött egy 7 kg-os ponty – árulta el Sebestyén Barnabás.
A gyermekek táborozás során átélt sikerei csak erősítik a szervezők célját.
– Most próbáljuk arra ösztönözni őket, hogy kitartóan horgásszanak, szóval ne adják fel, ha elkezdenek egy horgász stílust. Spicc botoznak, vagy feedereznek mondjuk a nagyobbak. Próbáljanak kitartóan pecázni– fogalmazott Godinek Szabolcs szervező.
A helyszínen megtudtuk azt is, nem csak a gyerekcsapat lelkes, a segítők is, hiszen a tábor ideje alatt naponta öt felnőtt segíti az ifjú pecásokat. A program megvalósítását pedig számos szponzor támogatta.
V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)