Már a szuperrangadójukra hangoltak

facebook megosztás

A Kanizsa Vízilabda zsinórban idei ötödik és hazai környezetben vívott bajnokiját is megnyerte, így készülhet az OB I B szezonbeli legnagyobb rangadójára, melyet a KSI SE ellen vívhat a fővárosban.

Kanizsa Vízilabda (2.) – Oázis SC (14.) 17-10 (5-2, 5-3, 4-3, 3-2)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, 15. forduló. Nagykanizsa, 40 néző. Vezette: Varga Zs., Bíró V.

Kanizsa: Ajkay-Takács – Vadovics L. 2, Vass B. 3, dr. Illés 1, Klár 2, Szőke B. 4, Balaska 3. Csere: Vadovics Á., Marnitz 2, Szávai, Balli, Vlaszák F. Edző: Regős Áron.

Ugyan a bajnokságban második kanizsai vízilabda együttes vendége a táblázat utolsó helyén álló legénység volt, az első negyedben még jól tartotta magát a fővárosi csapat. A második nyolc perc 9-2-es állása már azt jelentette, hogy a vendéglátók újabb három ponttal gazdagodnak, ugyanakkor a harmadik felvonás 10-6-nál jelezte, könnyelműsködni nem szabad a biztos előny tudatában sem. Vissza is „állították” Szőke Benedekék a még biztosabb vezetést, s innentől már az OB I B szuper-rangadójára, a listavezető KSI ellen vívandó szombati meccsre lehet készülni. A találkozót 11 órától rendezik a margitszigeti Hajós-Széchy uszodában.

- Magabiztos győzelmet arattunk egy lelkesen és jól játszó Oázis ellen – értékelte a nagykanizsai meccset a Kanizsa Vízilabda edzője, Regős Áron. - A védekezésünk akadozott egy kicsit, mert gyakoroltunk új dolgokat. A tizenhét lőtt góllal elégedett lehetek, bár maradt bennünk még legalább 6-7 gól, a tíz kapott találat viszont sok, ezen mindenképp javítanunk kell. Szombaton jön a KSI-mérkőzésünk idegenben, ami számunkra létfontosságú. Bízom a csapatban, jó állapotban vagyunk, jó mérkőzés lesz, remélhetőleg egyenlő feltételek mellett. Képesnek tartom a srácokat, a csapatot arra, hogy megoldják az előttük álló feladatot.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.