Kibeszélve a szociális háló

facebook megosztás

Szociális ellátás, krízishelyzet, omikron hullám – egyebek mellett ezekről a témákról hallhatnak a Kanizsa Televízió legfrissebb magazinműsorában, a Kibeszélőben ma este. Mint azt a meghívott vendégektől megtudtuk: a hajléktalanellátás, az idősgondozás és a pszichiátriai betegeket támogató alapítvány is nehezen éli meg ezeket a hónapokat, de az ellátást minden területen folyamatosan biztosítják. 

Kiemelt figyelmet fordítanak ebben az időszakban mindazokra, akik valamilyen segítségre szorulnak, ezt a témát járja körbe a Kibeszélő legújabb adása. A tél leginkább a hajléktalanellátásban jelent krízisidőszakot, de a koronavírus-járvány miatt minden szociális területen fokozott intézkedések és előírások vannak érvényben. 

– Az eljárásrendünk arról szól, hogy mindenkit be kell fogadnunk. Igazából mi a saját védelmünk érdekében azt csináljuk, hogy mindenkit tesztelünk. Tehát, ha valaki új, akkor mindenképpen tesztelünk. Ha kórházból érkezik haza, akkor kapunk a kórházból egy tesztet. Ha meg tudjuk oldani, és van szabad szobánk, akkor megpróbáljuk elkülöníteni. Most már egy hét elég, ezt tudjuk is tartani – mondta Szőke Rózsa, a Magyar Vöröskereszt Átmeneti Szálló és Éjjeli Menedékhely intézményvezetője.    

A Völgy Alapítvány nappali foglalkozást biztosít a pártfogoltjai számára. Marketti Zsombor közösségi koordinátor szerint a legtöbben be vannak oltva, de mindent megtesznek a vírus terjedése ellen. 

– Bejönnek, akkor kézfertőtlenítés, csak maszkban lehetnek ott bent. Hőmérőzünk mindenkit, erről nyilvántartást vezetünk, ha valakinek magasabb testhőmérséklete van, megkérjük, hogy menjen haza. Amíg volt rá lehetőségünk, teszteltünk is, de összesen kettő ellátottam volt, aki pozitív tesztet produkált, és ő sem nálunk, hanem a háziorvosnál – árulta el Marketti Zsombor, a Völgy Alapítvány közösségi koordinátora.  

A Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény a bentlakó ellátottak egészségvédelme és a látogatókhoz való empatikus hozzáállás miatt hatványozottan nehéz helyzetben van a vírus idején. Időszakosan látogatási tilalom is érvénybe lépett az elmúlt években.  

– Itt nálunk, a bentlakásos intézménynél nagyon fontos az oltások száma. Az eljárásrend szerint a száma, de most már kifejezetten figyelünk az idő intervallumra. Tehát egy, kettő vagy három oltásos, és mikor kapta meg ezeket az oltásokat. Az intézmény lakói 95 százalékban átoltottak – tette hozzá Tóth Bagó Mónika, a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény igazgatója. 

A Kibeszélőben természetesen nem csupán a vírushelyzetről lesz szó, a szociális ellátás aktualitásai, problémái és pozitívumai is terítékre kerülnek. 

V.A.

(Borítókép és fotó: Kanizsa TV)



 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.