Rögtön bele a közepébe

facebook megosztás

Az OB I B-s vízilabda bajnokság 10. fordulójából a vírushelyzet miatt elhalasztott mérkőzéssel kezdheti tavaszi idényét szombaton – hazai környezetben - a Kanizsa Vízilabda együttese.

Rangadó következik ráadásul szombaton 10.30 órától Nagykanizsán, hiszen a vízilabda második vonal tabelláján a jelenleg harmadik helyen álló dél-zalaiak a második Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesületet fogadják Szombathelyről. Hogy a találkozónak adjunk még egy kis pikantériát: a vasiak és a – több szerzett gólt elkönyvelő - kanizsaiak mérlege mellett a gólkülönbsége is azonos. Maradjunk annyiban, az biztos, hogy az ábécében az A előrébb található, mint a K...



Regős Áron edző (szemben) tudja, a mentális felkészítésnek is nagy szerep juthat az elkövetkezendő hónapok során

Fotó: Nagy Zsuzsanna

- Először is boldog új évet kívánok a csapat és a magam nevében a szurkolóinknak, a felkészülésünk pedig úgy gondolom, jól sikerült – kezdte a nagykanizsai együttes vezetőedzője, Regős Áron. - Kemény szárazföldi és vízi edzéseken vagyunk túl, és taktikai elemeket is gyakoroltunk, a fókuszt részben már a szombati AVUS elleni rangadóra is helyeztük. Edzőmérkőzést is tudtunk játszani a Cegléd csapata ellen, nekik ezúton is köszönöm, hogy segítették a felkészülésünket. Bizakodva várjuk a szombati rangadót, győzelmet várok a csapattól.

S akkor lássuk, mi is az AVUS elleni találkozó lényege.

- Egy kiváló együttessel fogunk megmérkőzni, emellett a szombathelyiek elleni találkozót jó állapotban várjuk, harcra készen állunk. Győzni szeretnénk, mivel a céljaink eléréséhez nagyon fontos ez a mérkőzés. Várjuk szeretettel közönségünket, szurkolóinkat, nagyon nagy segítség lehet a buzdításuk.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.