Nyomozás indul a kanizsai akciócsoport pályázatai kapcsán

facebook megosztás

Nyomozás indult a HacsuNk pályázatainak ügyében – a hírt Horváth Jácint országgyűlési képviselőjelölt jelentette be a közösségi oldalán. A politikus azt állítja, olyan bizonyítékok kerültek a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. átvilágítása kapcsán elé, amik alapján felmerült a csalás gyanúja a Lehota János által vezetett akciócsoportnál.

A 2019-es választások óta rendre előkerül a HacsuNk-ügy a kanizsai közgyűléseken. Mint ismert, a város önkormányzatát és cégeit tavaly kizárták az akciócsoportból, amit sérelmezett az ÉVE-frakció. A 400 milliós uniós forrásból 340 odaítéléséről dönthetett a csoportosulás. Horváth Jácint szerint a támogatások kiosztásánál nem teljes mértékben, de jelentős százalékban felmerült a csalás gyanúja, miszerint irányítottan Fidesz közeli szervezetek kaptak komoly összegeket.

Amikor megváltozott az önkormányzat színezete, utána nem véletlenül zárták ki az önkormányzatot s cégeit, intézményeit ebből a HacsuNk nevű szerveződésből. Így biztosították azt, hogy továbbra is, kizárólag a Fideszhez vagy a kormányzati szervekhez közelebb álló szereplők legyenek kizárólagosan a tagjai. Ők tulajdonképpen kaptak 400 millió forint támogatást, amiből 60 millió forintot a saját működésükre költhetnek és pályázati kiírások technikai dolgaira. 340 millió forintból pedig különböző pályázati forrásokat hirdettek meg, az, hogy hogyan és miként, szintén a nyomozás tárgya lesz. Különböző pályázati kiírásokból pedig szervezeteket támogathattak. Nem azt állítjuk, hogy minden támogatás csalás, de vannak közte olyanok, amelyek esetében a csalás gyanúja felmerült – mondta Horváth Jácint ellenzéki országgyűlési képviselőjelölt.

Horváth Jácint azt is közölte, miután EU-pénzeket érint a csalás gyanúja, ezért az Európai Csalás Elleni Hivatalnál is bejelentést tesz. Az ügyben megkerestük Lehota Jánost, a HacsuNk elnökét, amennyiben kapunk tőle választ, közölni fogjuk. Érdekesség, hogy az a Papp János vezette Polgári Kanizsáért Alapítvány, amely alapító tag, és 2019 júliusától vezeti is a HACSuNk munkaszervezetét, 2021-ben 23 millió forintot kapott állami támogatásként a Városi Civil Alapból.

M-B.Gy.

(Borítókép: Horváth Jácint)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.