Jó évet zártak a közönség szórakoztatását szolgáló városi intézmények 2021-ben

facebook megosztás

Jó évet zártak a közönség szórakoztatását szolgáló városi intézmények 2021-ben. A Kanizsai Kulturális Központ és a Cinema Nagykanizsa vezetői az év eleji korlátozások ellenére pozitívan vélekedtek az elmúlt esztendőről.

Majdnem fél évig tartott zárva a Hevesi Sándor Művelődési Központ, de ez idő alatt sem tétlenkedtek a létesítményben, hiszen folyamatosan online eseményeken vehettek részt a kultúra kedvelői. Az év második felében több helyszínre is ellátogathattak az érdeklődők, ugyanis kiállítások, koncertek, valamint színházi események is helyet kaptak a városban.

– Amikor megnyithattunk végre. Nem konkrétan attól a pillanattól, mert voltak előkészítő feladataink, de helyből távolugrást próbáltunk végrehajtani, ami eléggé jól sikerült, hiszen a nyári rendezvényeink közkedveltek voltak, szépszámú közönséget köszönthettünk akár a szabadtéri, akár a különböző helyszíneinken. Én azt gondolom, hogy összeségében annak ellenére, hogy közel fél évig zárva kellett lennünk, egy jó évet zárhattunk – nyilatkozta Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója.

Maresch Dániel szerint nem volt könnyű év 2021 a filmszínházban, de lényegesen többen moziztak, mint 2020-ban. A mozi vezetője úgy fogalmazott, hogy a 2019-es adatokhoz érdemes viszonyítani, mivel azok még a békeidőbeli számokat mutatják.

– Májusban nyitottunk újra és utána is volt egy-két hónap, amikor vissza kellett szoktatni a nézőket, de védettségi igazolvány kellett a mozi látogatásához. Június végétől már nem kellett védettségi igazolvány, és eleve a járványhelyzet is visszaszorul a nyári hónapokban. Akkor nagyon megugrott a látogatottság. Azokban a hónapokban, amikor már nem kellett igazolvány, akkor a régi nézettségünknek körülbelül a 70-75 százaléka volt 2019-hez viszonyítva – mondta Maresch Dániel, a Cinema Nagykanizsa  vezetője.

A mozi vezetője elárulta, hogy több újítást is tervez ebben az évben, amennyiben azt a körülmények megengedik. Mindkét egység abban bízik, hogy nem lesznek további korlátozások és megmaradnak a látogatóik 2022-ben is.

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.