Az utolsó 2021-es közgyűlés előtti online csörték

facebook megosztás

Nem lehet azt mondani, hogy némiképp ne hatott volna az adventi időszak és karácsony közeledte a kanizsai politikai életre. Hiszen a megszokottnál lényegesen csendesebben telt a legutóbbi soros ülés óta eltelt bő két hét. Azért még így is történt említésre méltó vita, fókuszban a behívatott cégvezetővel és az elhalasztott Wellhello koncerttel.

„Cseresnyés Péternek mi köze van az önkormányzat által tulajdonolt gazdasági társaságokhoz? Nulla, semmi. Szeretnénk, ha azzal foglalkozna, ami az ő dolga” – fogalmazott Fodor Csaba, az Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióvezetője a november 25-ei ülés után. Azt, hogy a cégvezető elszámoltatása büntetőjogi kategóriákat is feszegethet, először Károlyi Attila pedzegette, majd Schauta Marcell néven is nevezte a gyereket, ő a Btk. 305. paragrafusára hivatkozva, hivatali visszaéléssel vádolta a polgármestert. Ezt az ülésen a Fidesz-frakció érintett tagjai, tehát Balogh László és Bizzer András alpolgármester is visszautasította.

A polgármester tett némi kísérletet arra, hogy szólaljon fel az ügyvezető, ha már ott volt a Vasemberházban, és nyilatkozzon ő, miről is szólt és milyen hangnemben telt ez az ominózus beszélgetés. Az érintett nevét végül nem hozta nyilvánosságra egyik fél sem. Balogh László online közgyűlési értékelőjéből szemérmesen kimaradt az egész konfliktus, ugyanakkor talán nem véletlen, hogy egy cégvezetőt és egy hozzá kapcsolódó ügyet említésre érdemesnek talált a városvezető, tette ezt ráadásul nem kevés kritikai éllel.

„…felmerült az Alsóvárosi templom előtt épülő rámpa ügye, mely sajnos a projektfelelős Nagykanizsai Városfejlesztő Kft.-nek köszönhetően rejtélyes módon hónapok óta áll. A számomra is érthetetlen helyzetet Czirákiné Pakulár Juditnak, a Kft. vezetőjének kell megmagyaráznia, mert a rámpa megépíttetése az ő felelőssége. Feltételezhető, hogy a cégvezető számos elhibázott döntése miatt csúszik a kivitelezés, mellyel kapcsolatos észrevételeket már több helyi lakos jelzett felénk. Ami még sajnálatosabb, hogy az időbeni csúszáson túl a rámpa jelenlegi költsége 10 millió forintnál jár…”

November 30-án jelentette be – szintén a Facebookon – Balogh László, hogy elmarad a Kanizsa Aréna megnyitójára tervezett Wellhello koncert. Érdekes egybeesés, hogy pont aznap jött ki Fluor Tomi Szabad Európának adott kormánykritikus interjúja.

Adta magát a kérdés, hogy van-e köze egymáshoz az említett nyilatkozatnak és a kanizsai buli lefújásának. Megkerestük az együttes sajtósát, aki megerősítette a hivatalos álláspontot, miszerint a koncert halasztása közös döntés volt, az oka pedig a jelenlegi vírushelyzet.

A polgármesterrel telefonon beszéltünk, aki kijelentette: a fellépés visszamondásában nem játszottak szerepet Fluor szavai.

December elsején nem hagyta szó nélkül a történéseket az ÉVE-frakció. Miután a hivatalos oldalukon megosztották az ominózus interjút, jött egy poszt, az „Elmaradt rendezvények margójára” címmel. Ebben visszautalnak a Város Napja elhalasztását övező kritikákra és azokra a megjegyzésekre, amiket a szervezéssel megbízott Tar Mihály kapott. „A helyi Fidesz és hátsó felüket fényesítő propagandistái, megmondóemberei nem tettek mást, mint folyamatosan hazudtak - szokás szerint -, hergelték, uszították a kanizsaiakat ellenünk és Tar Mihály ellen. És mit látunk most? Nagyon helyesen le lett mondva egy "covid-party" a járványhelyzetre való tekintettel. Nem kérünk mást, csak egyet: Akik a nyáron szándékosan hergelték a kanizsaiakat, hazudtak nekik, azok most nézzenek tükörbe és kérjenek elnézést.”

Két nappal később jött az online viszontválasz Balogh Lászlótól, „Egy elhalasztott koncert margójára” címmel. A Facebookon megszokott, a közgyűlésen tőle szinte sosem tapasztalt hangnemben és stílusban íródott posztban megjegyzi, hogy az ÉVE szerint köze lehet a halasztásnak ahhoz, amit Fluor mondott, majd a Tar Mihálynak szentelt sorok következnek. „A mostani elhalasztó döntéssel ellentétben Tar Mihály nem felelős döntést hozott nyáron a Város Napjával kapcsolatosan, hanem nem csinált semmit! Nem szervezett semmit, nem tett energiát semmibe. Csupán annyit tett, hogy nyár közepén neki sem állt semmit sem szervezni, ezt közölte a világgal, majd elment nyaralni. Kipihenve a semmit nem szervezés súlyos fáradalmait…. Tar Mihály, a független objektív sajtó helyi képviselője semmilyen törekvést nem tett azért, hogy a Város Napja szeptember elején, szabadtéren, a melegben, a vírusveszély távolából valamilyen módon és formában megvalósuljon...”

A vitára még egyszer, december 4-én visszatért az ÉVE. Sérelmezték a polgármester azon utalását, hogy az ÉVE szerint Fluor megnyilvánulása miatt lett visszamondva a koncert. Több kérdést is megfogalmaztak ezzel kapcsolatban. „Írja meg: Ki mondta? Mikor? Hol? Ezt márpedig nem tudja megtenni, mert mi ezt nem állítottuk! Felszólítjuk immár sokadjára Balogh Lászlót: tudjuk, hogy fideszesként nehéz mást tenni, de hagyja abba a hazudozást!”

Mikó-Baráth György

Fotó: Horváth Zoltán

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021.december 10-én megjelent számában olvasható.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.