Adventi ráhangolódást szervezett a Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat

facebook megosztás

Dalokkal és az amerikai származású János atya elmélkedésével tartott ünnepváró összejövetelt a Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat a Kámán-hegyi Oltalmazó kápolnánál. A vasárnap délutáni eseményen horvát és magyar nyelvű imák és énekek egyaránt felcsendültek.

A megyei önkormányzat többéves hagyománya, hogy horvát nyelvű miséket és hitéleti találkozókat szervezzen a közösség tagjainak, tudtuk meg Vargovics Józsefnétól. A horvát nemzetiségi önkormányzat elnöke elmondta, a koronavírus-járvány miatt ezúttal szabadtéri helyszínt választottak a programnak.

– Ezért jött a gondolata, hogyha nem merünk igaziból mindannyian templomba menni, akkor próbáljunk meg szabad helyen, de mégis csak összejönni. Mégis egy picit foglalkozni a lelkünkkel. Innét jött a gondolat, hogy eljöttünk egy szép birtokra itt a Tótszentmárton melletti Kámán-hegyre az Oltalmazó kápolnához, ahova mi horvátok elég gyakran jövünk együtt imádkozni, elmélkedni – mondta el Vargovics Józsefné, a Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

A szeretet ünnepéről János atya osztotta meg a gondolatait, a Felsőtemplom kisegítő lelkésze a gyónás és megbánás fontosságáról beszélt.

– A legnagyobb veszély a mai világban a bűn, a gyűlölet, a félreértések, az önzőség és ilyenek. Jézus, mint Isten, aki bármit tehetett, eljött hozzánk szolgaként. Velünk akart lenni és szolgálni. Számomra a harmadik vasárnap, mint Keresztelő Szent János, a mai evangéliumban is az ő szolgálata volt, a bűnbánatot hirdeti. Csak mondani kell Istennek, hogy elnézést, és jobban fogok igyekezni veled – fogalmazott John Simoneau, János atya.

Az elmélkedés után forralt borral, meleg teával és ünnepi finomságokkal vendégelték meg a közösségi tagokat.

K.R.

(Képek: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.