Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész látogatott a kanizsai moziba
Premier előtt mutatták be a Magyar Passió című filmet a Cinema Nagykanizsában. A közönségtalálkozóval egybekötött debütáláson a film rendezője és egyben főszereplője, Eperjes Károly, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész is részt vett.
A film az 1950-es évekbeli Magyarországon játszódik. A történetben Leopold atya, akit Eperjes Károly alakít, szerzetestársaival azon dolgozik, hogy a második világháború után a ferences rendet ismét megerősítsék. Az atyát koholt vádak miatt azonban letartóztatják és volt diákját bízzák meg a megkínzásával. A megtörtént eseményeket felelevenítő dráma Eperjes Károly első rendezése és mint elmondta, a mozivásznon sokkal erősebben átjön a történelem e sötét korszaka, mint egy színházi előadás esetében, ráadásul szélesebb körhöz jut el így az alkotás.
– Van egy feldolgozása ennek a rémkorszaknak. Kálmán Peregrin ferences atya, pasaréti plébános egyben a Sapientián tanít, az egyházügyi szakértője is a filmnek. Ő feldolgozta a magyar szerzetesrendek szétveretését. 260 oldalas körülbelül az a dokumentumkötet. Tehát volt bőven merítés. Ez egy sűrítés, és még a legdurvább, szabad így mondanom, kínzásokat nem is mutattuk meg, mert akkor azt sokan nem néznék meg – nyilatkozta Eperjes Károly, a Magyar Passió rendezője, főszereplője.
A Magyar Passiót november 4-től játsszák a hazai mozikban, köztük a kanizsai filmszínházban is.
– Ez a film szerintem mindenkinek szól. Nyilván azoknak is, akik még átélték ezt az időszakot. Az ’50-es években játszódik, egy történelmi jellegű film, de a fiataloknak is szól, akik szeretnének valamit megtudni erről az időszakról, hogy mi történt egykor – fogalmazott Maresch Dániel, a Cinema Nagykanizsa vezetője.
A film producere Hábermann Jenő volt, akinek a nevéhez fűződik egyebek mellett A Hídember, valamint a Mansfeld című magyar film.
K.R.
(Képek: Kanizsa TV)