Nagykanizsára költözött a táncvilág színe-java a hétvégén

facebook megosztás

Nagykanizsára költözött a táncvilág színe-java a hétvégén. Szombaton Eraklin Kupát rendeztek a Zsigmondy-csarnokban, másnap a Cséplő Dániel Emlékkupán ropták a táncosok, végül a Kanizsa Kupával zárult vasárnap az Eraklin Táncklub Egyesület programsorozata.

Tizedik alkalommal rendezte meg az Eraklin Kupát a kanizsai egyesület. A szombati versenyre az ország számos pontjáról neveztek táncosok. Vasárnap délelőtt a kezdőket várták, az immár nyolcadik éve a Cséplő Dániel emlékére rendezett kupasorozatra, este pedig a profi versenyzőké volt a főszerep a Zsigmondy-csarnokban kialakított táncparketten. Lekszikov Csaba, az Eraklin Táncklub Egyesület elnöke elmondta: még egy nagyszabású rendezvényre készülnek idén.

– Előttünk áll még egy 31 éves jubileumi műsorunk, hiszen az egyesületünk 31 éves és ezt szeretnénk megünnepelni. A mai napnak és az egész hétvégének méltó lezárása a Kanizsa Kupa, a meghívásos táncverseny, ahol ténylegesen profikat láthatnak a táncparketten mind latin, mind standard táncokban. 10 latin páros, és 5 standard páros mérkőzik. Így fogják eldönteni, hogy ki nyeri a Kanizsa Kupát – nyilatkozta Lekszikov Csaba, az Eraklin Táncklub Egyesület elnöke.

Gede Andrea és Zilahi Szabolcs erdélyi származású táncosok, de a fővárosból érkeztek a kanizsai megmérettetésre. A páros örült a nagy közönségnek, szerintük ez a produkciójukra is jó hatással van.   

– Szerintem nagyon jó érzés itt táncolni. Annyi közönség van, mint egy ranglistán, és nagyon pozitívak az emberek. Úgyhogy nagyon élvezzük. Tapsolnak és nagyon sok pozitív energiát küldenek nekünk – mondta Zilahi Szabolcs.

A táncosok elsődleges célja az volt, hogy jól érezzék magukat a parketten.

– Először is mi egy fenomenálisat szeretnénk táncolni és jól szeretnénk érezni magunkat így együtt. A végkimenetel az meg majd kiderül – fogalmazott Gede Andrea.

A párosnak végül két díjat is sikerült bezsebelni a kupán. Felnőtt latin táncban is az első helyen végeztek, valamint a közönség szavazatai alapján is ők bizonyultak a legjobbnak.

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.