Még készül koszorú házilag

Novemberhez közeledve megnő az igény a fenyő- és tuja gallyakra, valamint számos olyan kellékre, ami a koszorúkötéshez szükséges. Egyre kevesebb azoknak a száma, akik még szüleiktől, nagyszüleiktől tanulták a mesterséget, és még ma is vállalják rokonok, barátok számára, hogy elkészítik a hagyományos koszorút mindenszentekre, halottak napjára.

Kati néni fogadott bennünket a kiskanizsai Rozmaring utcában. A kerítésen belül ezekben a napokban nagy a sürgés-forgás, a család is kiveszi a részét ebből a munkából, a koszorúkötésből.

– 50 éve is van annak, hogy a mi családunk ezzel foglalkozik. Egészen fiatalon bele kellett szoknom, meg kellett tanulnom. A lányomról nem is beszélve, ő szinte az anyatejjel szívta ezt magába. Az első években csak a piacra vittük a koszorúkat, aztán a ’90-es években váltottunk. Ide érkezik a rendelés, itthon dolgozok. Mióta megözvegyültem, egyedül nem megy, itthon is dolgozni, piacra járni. Az őstermelői engedélyem megvan, itt helyben van minden alapanyag, ami a koszorúkötéshez kell – mondta el Kovács Lászlóné.

Kati néni mindent megtanult az elődeitől, hogyan kell a fenyővel takarékosan bánni, minél kevesebb dolog kerüljön a szemétbe, pazarlásról ugyanis szó sem lehet. Minden ágnak megvan a helye a koszorún, tényleg ne lehessen kidobni semmit csak, amit nagyon muszáj. Ezt tanították meg a régi öregek, és ezt a hagyományt viszi tovább a kiskanizsai asszony is. De azt is elárulta: a technikákat úgy kell ellesni, mint ahogy az ipari tanulók figyelik a mesterüket. Saját maga több vidéken járt, és ahol új dolgokat látott, bizony megvizsgálta és kitanulta a fortélyokat. Ebben segítségére van a lánya, aki Grazban ment férjhez, és az ottani szokásokat hazahozta, ezzel is bővült a kínálat a kiskanizsai Rozmaring utcában.

– De sokan még a hagyományos koszorút keresik. A lényeg, hogy friss legyen, ne potyogjon a tűlevél. Aztán, amit a közepébe teszünk a mahagóni, üde zöld legyen, ne sárgás, pirosas. A virág pedig a krizantém. Fehér, vagy kissé sárgás, vajszínű, ez a mindenszenteki virág Kiskanizsán. Ez a hagyomány még nagyon él – mondta el Kati néni.

A jövőt illetően nem tudott nyilatkozni a kiskanizsai asszony, annak ellenére sem, hogy a családban már megtanulták a mesterséget. Át tudta adni a tudományt, de ahogy a világ változik, a szokások és az ízlések is változnak. A manapság egyre elterjedtebb márvány síremlékekre nem tesznek olyan koszorút, ami esetleg nyomot hagy, a virágtálakat részesítik előnyben. Előfordulhat, hogy ez a tudomány is pár év múlva eltűnik az idők emlékezetében…

Vincze Adél        

Fotó: Bodó Ákos

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. október 29-én megjelent számában olvasható.