Csendben, nyugalomban, ősi- és fiatal fák ölelésében

Nyitott szemmel kell járni – ez az intés valószínűleg az élet több területére igaz, de egy-egy szakma, vagy éppen hivatás elengedhetetlen jelmondata is. Rovatunk következő szereplői az úgynevezett nem létező véletlennek köszönhetően kerültek utunkba. A szepetneki Rigla házaspár csodálatos terméseit láttuk meg „véletlenül” egy kedves ismerős internetes felületén.

Áldás, vagy éppen átok a közösségi média, ezen sokáig lehetne vitatkozni. Pro és kontra, rengeteg alátámasztható érvet lehet felsorakoztatni mind a két oldalon. Nos, az Ásó, kapa, gereblye rovat készítői számára éppenséggel áldás volt egy olyan fotó, amit az internetnek köszönhetően láttunk meg. A történet kezdete viszonylag rövid: Sóstainé Márfi Ibolya, lelkes szepetneki lokálpatrióta osztott meg a nagy nyilvánossággal egy olyan képet, amelyen a Rigla házaspár kertjéből származó gyümölcsök láthatóak. És valóban, az igazi, őszi gyümölcsök. Alma, körte, gesztenye, mogyoró… Hamar kiderült, nagy becsben tartott gyümölcsfák termései kerültek egy kosárba, a kosár pedig a helyi IKSZT állandó kiállítóterébe.

Harapós hideg volt azon az októberi délelőttön, amikor a Rigla házaspár fogadott bennünket. Szeles, barátságtalan, szürke időjárás, ám annál barátságosabb vendéglátók. Rigla Jánosné a beszélgetés elején rögtön azzal kezdte: már egészen kicsi korában, talán 12 évesen volt először ezen a birtokon nagyanyjával, aki nagyra becsülte e fákat, a növényeket, a természetet. Az évek során persze cserélődött a növényállomány, de szemmel láthatóan meghálálják a különböző fák azt a gondoskodást és törődést, amit kapnak. Több régi fajta van, némelyik neve el is felejtődött, de az egyik az éppen bőven termő Jonatán almafa. Nincs permetezve, nincs visszavágva, ropogós, kicsit savanykás gyümölcseit így október közepén is ontja. – Ezen kívül még sok fajta volt itt, cseresznye, körte, egyéb fajták. Amit lehetett, megmentettünk, mert nagyon szeretjük a fákat. Megvédjük. Sikerült magról is nevelni egyet-egyet, aztán, hogy milyen lesz a gyümölcse, meglátjuk – mesélte Rigláné. Az ősi almafától pár méterre ismét egy mesefilmbe illő gyümölcsfa ringatta körtéit. Szinte, mint ahogy rajzolva van a magyar népmesékben. Kicsiny fa, óriási gyümölcsökkel. – De kemény ám, mint a kő! – intett a háziasszony. Ez az igazi téli körte, kell várni vele pár hónapot, leszedjük, aztán megpuhul. A családnak, barátoknak elosztogatunk mindent, mikor bő a termés, most éppen az. Kérdezték már tőlünk: miért nem adjuk el? Dehogyis adjuk el. Ha adhatok, miért ne adjak belőle? Mi a párommal ketten élünk már csak itthon, kompótot, lekvárt szoktam befőzni. A darás-tészta a körtelekvárral az igazi. Cukrosak vagyunk, ezért édesítőszerrel, vagy barna cukorral főzöm. De tényleg isteni. Ez a terület a saját fáinkkal igazi kikapcsolódást nyújt. Nyugalmat ad. Aztán itt vannak a folyamatosan termő málnák, a sárga és a hagyományos. Nagy kedvenceim még a vadvirágok – magról ültetem a többségét, a férjem is segít. És van egy vadgesztenyefám is… (miért? – a szerk.) – Azért, mert a fiatalságomra emlékeztet. Amikor jártam be a városba dolgozni, a gépgyár előtt, a vadgesztenye soron mentem el mindig… Most már szép nagy! Nagyon szeretem…

Vincze Adél

Fotó: Horváth Zoltán

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. október 15-én megjelent számában olvasható.