Az ÉVE szerint csak az időt húzza a kormány a választásokig az M9-es gyorsforgalmi út ügyében

facebook megosztás

„Jelenleg még nem született szakmapolitikai döntés a végleges nyomvonal változatról. Jelenleg Kormánydöntés sem született az M9 gyorsforgalmi út elkészítésének megindításához szükséges forrás biztosításáról.” Egyebek mellett ez áll abban a levélben, amit az Innovációs és Technológiai Minisztérium küldött az M9-es kapcsán Balogh Lászlónak. Ez a válasz Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese szerint csak időhúzás, hogy a kormány a választásokig elterelje a dél-zalaiak figyelmét a kérdésről.

Az országos politikai kérdésektől sem volt mentes az M9-es nyomvonaláról szóló vita az augusztusi közgyűlésen. A többször emlegetett Gyurcsány-kormány mellett még Orbán Viktor is szót kapott a Vasemberházban. Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese a közgyűlésen és több interjúban is hangsúlyozta: a helyi Fidesz történelmi bűne lesz, ha nem a Kanizsát érintő, eredeti nyomvonal valósul meg. 

– Egyáltalán nem mindegy közlekedési, s gazdasági szempontból, hogy tranzitúton vagyunk vagy nem. Aki azt mondja, hogy mindegy, az hazudik. S Cseresnyés Péter elárulta Nagykanizsát ezzel. Ez egy árulás, ezt nem lehet máshogy nevezni. Aki hagyja Nagykanizsa kezéből kicsúszni ezt a lehetőséget, az elárulja ezt a várost – nyilatkozta Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.

Az augusztusi polgármesteri tájékoztatóból kiderült, hogy Balaicz Zoltánnal már egyeztetett Balogh László, Szita Károllyal még nem, Navracsics Tibornak, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplett fejlesztéséért felelős kormánybiztosnak pedig levelet írt, de választ – akkor még – nem kapott.

A szeptemberi polgármesteri tájékoztatóban szerepelt egy levél az M9-es ügyében a Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztériumtól. Mint ismert: a közgyűlési többséget adó ÉVE-frakció kérte, ahogy egyébként a Modern Városok Program nagyberuházásai esetében is, hogy tájékoztassák Nagykanizsa vezetését a projekt helyzetéről. A leírtak szerint a fizikai elválasztású, 2X2 sávos fejlesztés kapcsán folyamatban van a tervezői közbeszerzés előkészítése. Ugyanakkor az is szerepel a levélben, hogy még nem született végleges döntés a nyomvonalról.  Horváth Jácint szerint ez az üzenet csak időhúzás, a jelek szerint a kormány továbbra is kitart a Kanizsát elkerülő tervezet mellett.

– Meggyőződésem, hogy ezt a levelet azért írták, hogy nincs végleges nyomvonala az M9-nek, hogy a választásokig ezt a témát levegyék az asztalról, és majd utána onnan folytassák, ahol pár hónapja abbahagytuk az egész ügyet. Tehát ők azt szeretnék, ha a 76-os úton keresztül, közös szakaszon menne az M9-es. Zalaegerszegtől Sávoly felé, aztán Kaposvár irányába, s Nagykanizsát messze elkerülve – tette hozzá Horváth Jácint.

Információink szerint azt októberi soros ülésen ismét napirendre veszi Nagykanizsa közgyűlése az M9-es kérdését.

M-B.Gy.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.