Nagykanizsán tartott élménybeszámolót minden idők legjobb magyar birkózója, Lőrincz Tamás

facebook megosztás

Nagykanizsán tartott élménybeszámolót minden idők legjobb magyar birkózója, Lőrincz Tamás. A tokiói olimpián a 77 kilogrammosok mezőnyében aranyérmet szerző sportoló mesélt gyerekkoráról, pályájának nehézségeiről, és az ötkarikás játékokról is pénteken a Zsigmondy-csarnokban.

Vastaps fogadta az olimpiai, világ- és négyszeres Európa-bajnok kötöttfogású birkózót, aki a program szervezőjével, a Kanizsai Birkózó SE vezetőedzőjével, Szatmári Zsolttal beszélgetett a mintegy másfél órás programon. Olyan kulisszatitkokat is megtudhattak a nézők Lőrincz Tamásról, mint például, hogy a lezárások idején végig testvérével, a Tokióban ezüstöt szerző Lőrincz Viktorral készült, és azt is, hogy nagyon komoly súlytól kellett megszabadulnia a verseny előtt.

– Sokszor az jutott eszembe ezzel kapcsolatban, hogy mérges voltam azokra az emberekre, akik szenvedés nélkül tudnak sikert elérni. Mármint abból a szempontból szenvedés nélkül, hogy a munkát ugyanúgy elvégzik, mint én, csak mellette nem fogynak 10 kilót minden versenyre, mint én. De ezt is elfogadtam, és úgy voltam vele, hogy nekem így kell jónak lennem, és ettől én csak erősebb leszek. Legalábbis ezt hazudtam magamnak, persze ez nem így van, mert minden fogyasztástól gyengébb leszel, de elfogadtam ezt, és így mentem tovább az úton – mondta Lőrincz Tamás olimpiai bajnok birkózó.

Az olimpiai döntőben kirgiz ellenfelét 2-1-re verte a magyar sportoló. Mint mondta: a terv pontosan az volt, hogy egy látványos meccs helyett egy taktikus párharcban verje meg Mahmudovot, ami sikerült is.

– Én abszolút így képzeltem el ezt a mérkőzést, mint ahogy történt. Az sokszor előfordul, hogy elképzelem, aztán nem úgy történik, most ez esetben bejöttek a számításaim, aminek nagyon örültem. Egy nagyon kellemetlen srác, s neki ez egy óriási siker volt, hiszen 22 éves, s egy olyan ágról jött be, ahol olyan világklasszisok voltak, hogy igazából nem is őt vártuk. De abszolút jogosan lett döntős – tette hozzá Lőrincz Tamás.

A pódiumbeszélgetés után az érdeklődők autogramot és közös fotót is kérhettek a bajnoktól, aki olimpiai aranyérmét is elhozta Kanizsára.

M-B.Gy.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.