Pezsgett az Ady utca csütörtök este

facebook megosztás

Másodszor rendezett Roma fesztivált az ANOSZTRU Országos Egyesület és a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat az Ady utcában. A csütörtök esti programon táncos és zenés fellépők várták a mulatni vágyókat.

Ahogy azt a képek is mutatják: hatalmas érdeklődés és kiváló hangulat fogadta Kopár Antal zenekarát. Az esemény célja elsősorban a kanizsai kulturális élet felpezsdítése volt.

Azért gondoltuk, hogy valami színfoltot hozzunk a város életébe, mert azt látjuk, hogy a kulturális vonulatok nem nagyon érvényesülnek az elmúlt időszakban. Arra gondoltunk, hogy mindenképpen a város lakosságának, a városkörnyéki embereknek adunk egy lehetőséget, hogy olyan ingyenes koncertre jöhessenek el, amely nagy élményt fog jelenteni számukra. A koncertet Nagykanizsa Város Önkormányzata támogatásával szerveztük és a belügyminisztérium támogatását is élvezheti ez a program – nyilatkozta Teleki László, a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Balogh László polgármester nyitóbeszédében kiemelte: Nagykanizsa városa büszke arra, hogy sokszínű társadalma van, roma és nem roma egyaránt tudnak egymástól tanulni.

– Tudnak tanulni éneket, zenét, művészeteket. Azt az érzékenységet, ami az önöké, és ezt ápolják is. Tudunk még valamit tanulni: azt a fajta közösségi érzést, ami az önök családjaiban azt gondolom, nagyon erős. Sokkal erősebb, mint sok más családban, Én ezt szeretném önöktől tanulni – mondta Balogh László, Nagykanizsa polgármestere.

A fesztivál elejétől kezdve adott volt a jó hangulat, és arra sem kellett sokáig várni, hogy a közönség táncra perdüljön.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.