Nyomozást rendelt el a Pegasus-ügyben az ügyészség – Amit eddig a botrányról tudni lehet
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség - több feljelentés nyomán - jogosulatlan titkos információgyűjtés bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el az úgynevezett Pegasus-ügyben - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-t.
A nyomozás feladata annak megállapítása, hogy történt-e és ha igen, milyen bűncselekmény - áll a Keresztes Imre főügyész által jegyzett közleményben.
¤ ¤ ¤
A Pegasus-ügy Telex által készített összefoglalója
Az elmúlt napokban Pegasus-ügyben a következő kormányzati megszólalások voltak: Varga Judit igazságügyi miniszter szerint Völner Pál államtitkár hatásköre, hogy kiket hallgathatnak le, de alapvetően mindenért Pintér a felelős.
A belügyminiszter nem jelent ki semmit, de egyrészt Stummer Jánost kellene szerinte megkérdezni, másrészt zárt ülésen szívesen válaszol, bár a nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli összehívását nem támogatja a fideszes többség. Miközben Pintér egy írásbeli kérdésre adott válaszában azt írta: „a BM a jelenleg rendelkezésére álló adatok alapján egy – eddig ismeretlen szervezet által – nemzetközileg gerjesztett botrányt feltételez, amelynek középpontjában nem Magyarország titkosszolgálatai állnak”.
Eközben mindössze egyetlen kérdésre szeretett volna választ kapni a BBC riportere Szijjártó Pétertől a Pegasus-botránnyal összefüggésben, de több mint három perc alatt nem sikerült egy igent vagy nemet kihúznia a külügyminiszterből. A külügyminiszter hétfőn a Telex kérdésére azt mondta, erről a vélelmezett vagy állítólagos adatgyűjtésről semmilyen információval nem rendelkezik. Az általa felügyelt Információs Hivatal vezetője állítása szerint arról tájékoztatta, hogy ebben az ügyben nem folytattak együttműködést sem az izraeli, sem más szolgálatokkal, a szóban forgó szoftvert nem használják, rá vonatkozó megállapodást nem kötöttek.
Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón azt mondta, hogy a kormányülésen nem beszéltek a Pegasus-botrányról, mert nem tartják fajsúlyos ügynek. „Egy hisztériáról van szó” – fogalmazott.
A Pegasus-botrányt ebben a videóban foglaltuk össze röviden.
Mi az a Pegasus-botrány?
Vasárnap robbant ki a Pegasus nevű kémprogram körüli botrány, ekkor jelentek meg a nemzetközi, 17 újság részvételével zajló oknyomozó projekt első cikkei a témában. Magyarországról a Direkt36 vett részt a munkában, a született anyagokat a Telex is publikálja.
Az ügy lényege, hogy az okostelefonok feltörésére alkalmas izraeli kémprogramot – amelyet a gyártó állítása szerint kizárólag állami szerveknek bocsátanak rendelkezésére – számos országban nemcsak az eredeti céljának megfelelően (vagyis terroristák, bűnözők leleplezésére) használtak fel, hanem újságírókat, aktivistákat, ügyvédeket, politikusokat figyeltek vagy próbáltak megfigyelni meg vele. Az oknyomozó csapat Magyarországról 300 telefonszámot talált a célszemélyek listáján, köztük vannak újságírók, ellenzéki politikusok és üzletemberek is, némelyikük telefonjának vizsgálata során bebizonyosodott, hogy valóban feltörték a készüléket.
A botrányt kirobbantó magyar anyagot itt olvashatja, de ha erre most nincs ideje, vázlatosan összeszedtük a legfontosabb pontokat egy külön cikkben.
MTI – telex.hu