Közgyűlés: év végéig rendezni kell a 19-es udvart

facebook megosztás

35 millió forintot különít el az általános tartalékokból az önkormányzat a 19-es udvar helyzetének megoldására. A mai, soron kívüli közgyűlésen a városatyák arról is döntöttek, hogy az Erzsébet térrel szemben található, kritikus területet év végéig rendezni kell.

Ezt a gusztustalan helyzetet végre meg akarjuk szüntetni – fogalmazott Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője a 19-es udvar ügyével kapcsolatban. Ehhez pedig sürgősen meg kell terveztetni az épületegyüttes bontását.

– Olyan gazdasági társaságokat keresünk, akik képesek ezt lebontani, a lebontott törmeléket elszállítani, ledarálni, és annak egy részét fel tudjuk használni a hulladéklerakóknál az útépítésekhez. Másik jelentős részét pedig fel kívánjuk használni a hegyi utak, zártkerti utak rendbetételére, különösen a szentgyörgyvári hegyhátakra gondolok, mert ott igen keserves helyzetek vannak bizonyos utaknál – fogalmazott Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője. 

A 19-es udvar sorsáról szóló előterjesztést a közgyűlés 14 igennel, 1 tartózkodással elfogadta. Nem hivatalos információk alapján éppen a közgyűlés ideje alatt egy személyautó hajtott neki a 19-es udvar egyik, utcafrontra néző épületrészének. Ahogy felvételeink is mutatják: az egyébként is romos ingatlan ezzel tovább roncsolódott, a téglák pedig a járdára hullottak.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.