Búzaszentelő ünnepséget és búzagyűjtő napot tartott a NAK Zalaszentgróton

facebook megosztás

Búzaszentelő ünnepséget és búzagyűjtő napot tartott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala Megyei Szervezete tegnap Zalaszentgróton. Ez alkalomból az egyházak képviselői megáldották a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program során eddig leadott mennyiséget a tüskeszentpéteri malomban.

A Magyarok Kenyere kezdeményezéshez időről időre egyre többen csatlakoznak, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint ez annak köszönhető, hogy az adományok mindig a legjobb helyre kerülnek.

Az is egy csodálatos élmény volt, hogy az elmúlt esztendőkben azért sok mindennel meg kellett küzdeni az agráriumban, elég, ha csak aszályra vagy a mindenkit érintő pandémiára gondolok. Ennek ellenére folyamatosan növekedtek a számok, tíz tonnáról indult a program tizenegy évvel ezelőtt, most a tavalyi évben pedig már meghaladta az ezer tonnát a felajánlott búza mennyisége. Köszönet a gazdáknak és köszönet mindazoknak, akik a programban részt vesznek, hiszen ne felejtsük el, hogy ezt a búzát mozgatni kell, ezt meg kell őrölni és utána kenyeret is kell belőle sütni, hisz így lesz belőle Magyarok Kenyere – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

Az, hogy a gazdák önzetlenül összeadják a gabonáik kis részét ahhoz, hogy a rászorulóknak segíteni tudjanak, a mai világban olyan értéket képvisel, amit nagyon meg kell becsülni – fogalmazott Jakab István, a MAGOSZ elnöke.

– Ez a program nem csak a lisztről, nem csak a gabonáról szól, hanem az összetartozásról és arról, hogy azon keresztül, hogy mi így együtt segítjük egymást, adunk információt, adunk kapcsolatokat, és a kormány által biztosított, határon túli programokhoz pedig tudást, szakmai segítséget, ha kell, akár emberi és piaci kapcsolatokat is – fogalmazott Jakab István, a MAGOSZ elnöke.

Zalában is rengeteg gazda hozzájárul a gabonájával a Magyarok Kenyere Programhoz.

– Nem tudok eléggé hálás lenni, tényleg csak a köszönetünket tudjuk kifejezni az adományozottak nevében a zalai gazdáknak. Függetlenül attól, hogy milyen nehézségek sújtják a mezőgazdaságot, a zalai gazdák évről évre meghallják azt a hívó szót, amit a Magyarok Kenyere- 15 millió búzaszem jelent és mindig nagyon megtisztelő elvinni ezt a búzát az országos összeöntés ünnepére, amiből aztán majd elkészül a Magyarok Kenyere – hangsúlyozta Süle Katalin, a MAGOSZ Zala Megyei Szervezetének elnöke.

Az adományokat továbbra is, folyamatosan várják és fogadják a gyűjtőpontokon.

K.V.

(Képek: Zalaegerszeg TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.