Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország!

A magyar küldöttség 1920. június 4-én írta alá a békeszerződést a Nagy-Trianon-kastélyban. A trianoni békeszerződés értelmében az ország elvesztette területének több mint kétharmadát, és népességének mintegy kétharmadát. Ezt tanítják a történelemkönyvek. Kinek gyásznap, kinek emléknap június 4-e – mindenki maga dönti el.

Az évforduló alkalmából gondolatokat kértünk. Gondolatokat városvezetőktől, elhivatott hagyományőrzőtől és nem utolsó sorban az ifjúságot tanító pedagógustól – aki átadja, át tudja adni Trianon lényegét a mai fiataloknak. Balogh László polgármester nem kívánta megosztani gondolatait e cikk keretén belül június 4-e kapcsán. Gondolatokat kértünk, és kaptunk.

Károlyi Attila önkormányzati képviselő (ÉVE):

"Ez egy komplex kérdés, azonban van egy ma is lélekbe hasító része ennek a trianoni őrlődésnek, ami nem más, mint a diktátum elszenvedésének érzelmi oldala.

Erdélyben négy-öt évnek kellett elmúlni, amíg az emberek elhitték, hogy valóban van egy ilyen döntés, és már nem tartoznak az anyaországhoz. És miért nem tartoznak az anyaországhoz? Megmondom: azért nem, mert a sorsdöntő napokban középszerű és kisstílű gazemberek álltak az ország élén. Akik nem, hogy fegyvert osztottak volna, hogy - ha kell - elvesszünk egy szálig, hanem az országba visszaérkező katonáktól a határon elvették a fegyverüket, és mire ezek a senkiháziak felocsúdtak, az ország felén idegen katonaság volt az úr. Akik elküldtek főtárgyalónak Párizsba egy arisztokratát, aki beszédében a nemzeti kisebbségeket alacsonyabb kulturális fokon álló fajoknak nevezte - a legjobbkor -, néhány órával Magyarország megsemmisítése előtt. Gondoljon e napon a mai magyar arra, hogy testvéreinek 1/3-a Csonkamagyarország határain kívül él, akinek arcába bármikor belevágják azt, hogy " takarodj magyar az országból " azok, akik több mint 100 év alatt képtelenek voltak arra, hogy a magyar impérium épített örökségéhez akár egy fabatkát is hozzá tegyenek. Ne sajnáljuk magyar testvéreinktől a vakcinát. Azon legyünk, hogy kihasználjuk az unió adta lehetőséget, és az országhatárok nélküli Európában gazdasági egységbe foglaljuk azt, ami amúgy is összetartozik, így alkotjuk újjá, és őrizzük meg a nemzeti identitást."

Vörös András, a Thúry Vitézlő Oskola vezetője:

„Édesapám Somogyszentmiklóson született, Somogy megyében. Én is ugyanabban a házban, de már Miklósfán, Zala megyében. Megváltozott a falu és a nagyobb közigazgatási terület neve is, de a lényeg nem. Kötődök a helyhez, rokonaim is élnek ott. Amikor magyar lakta területeken jártam - amelyek nem a mostani politikai határainkon belül estek - soha nem gondoltam, hogy nem egy nemzet vagyunk. Máshogy hívhatják az országot, de attól még ők is mi vagyunk. Mindezen veszteségek ellenére Trianonra úgy kell gondolni, hogy képesek voltunk belőle felállni és nemhogy túléltük, fejlődni is tudtunk. Visszanyertük önrendelkezésünket, függetlenségünket mi is. A gyász helyett az életet kell általa ünnepelni és büszkének lenni egykori nagyságunkra. A pozitív érzésekből lesznek az életet szolgáló gondolatok és tettek, nem a folyamatos veszteségek és önmagunk kicsinységének a szajkózásából.”

Tulman Géza iskolaigazgató, történelemtanár:

„Trianon szellemiségének átadása a legfontosabb a következő nemzedéknek: miért tekinthetjük nemzeti gyásznapnak Trianont? Történelemtanárként az alábbi hasonlatokkal élnék: Milyen lenne a tested, ha valamelyik testrészed hiányozna: mi tekinthető egésznek és résznek? Ha az országunkat a nemzet testének képzeljük el, mit szólnánk, ha valamely országrész, mint testrész hiányozna?

Mit jelent a szülőföld, haza, ha egyszer csak arra ébrednél, hogy egy más országhoz tartozol. Mit éreznél, ha egyik napról a másikra idegen nyelven beszélők, más kultúrájú népek vennének körül? Kit, vagy mit lehet gyászolni? Lehet, egy országot, nemzetet is gyászolni: ha minden egyes elszakított országrész egy jelképes sír lenne, ami felett gyertyát gyújtunk, mit gyászolnánk minden egyes elszakított országrésznél?

Trianon és a mindennapok összefüggésében, a közösség, az összefogás, a nemzeti azonosságtudat megtartó erejének hangsúlyozásával segíthetünk gyerekeinknek megtanítani a helyes gyászfeldolgozást (!) bármilyen egyéni (családi), vagy nemzeti trauma esetén.”

Vincze Adél

(Borítókép: Czigóth Sándor)