Zalakarosi Bormustra
Tizennégy bor versengett tegnap a Zalakarosi Bormustrán a Város bora címért. A nyertes nedűt egy független bírálókból álló bizottság választotta ki, de az eredményt majd csak a Zalakarosi Bornapokon hozzák nyilvánosságra. A győztes ital egy éven keresztül képviselheti a fürdővárost a hivatalos eseményeken.
A rendezvény kezdetén Háda László plébános megáldotta a Szent Orbán szobrot. Ezt követően Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere, valamint Brazsil József, a da Bibere lovagrend nagymestere - a négy égtáj irányából - borral locsolta meg a szőlőtermelő vidék védőszentjét. Mint azt megtudtuk: már a 22-ik alkalommal ítélik oda a Zalakaros Város bora címet.
– Ez egy nagyon fontos visszacsatolás arra, hogy milyen minőségű borok teremnek a környéken. Mi szeretnénk ezt egyfajta reklám és marketing ajándéknak is kezelni, amely mutatja a város és térségének szőlészeti, borászati értékeit, és a boroknak a minőségét – nyilatkozta Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere.
Brazsil József elárulta: a különböző borfajták értékelése során a legfontosabb kritérium, hogy az összetevők harmóniában legyenek egymással.
– A boroknál az a leglényegesebb, hogy egy borban nagyon nagy összhang legyen. Tehát a három fő alkotórésze: az íz, a zamatanyagok, a savtartalom, amik a gerincét képezik, és az alkohol, ezek megfelelő arányban legyenek. Ne legyen belőle egyik elem se hiányban, vagy olyan mértékben, hogy kilóg belőle – mondta el Brazsil József, a da Bibere lovagrend nagymestere.
Érdekesség, hogy a borbírálók felé is komoly követelmények vannak: a kóstolás előtt például nem szabad kávét fogyasztaniuk, valamint kipihenten, tiszta érzékszervekkel kell érkezniük a versenyre.
K.R.
(Képek: Kanizsa TV)