Közművelődési intézmények: újfent terepen

facebook megosztás

Lassan, de biztosan visszaaraszol a kultúra a mindennapokba. Már, ami a kulturális intézmények kínálatát érinti. A járványügyi helyzet jelenlegi állása miatt ugyanis mintegy három hete ismét tárt kapukkal várják a személyes jelenléttel művelődni kívánó védett személyeket.

Az elkövetkező hetek, hónapok a járvány előtti időket idézik majd. Legalábbis ezt tervezik a kanizsai programszervezők. A széleskörű közművelődési tevékenységet folytató Kanizsai Kulturális Központ a látogatók véleményét is kikéri az újranyitásról, mégpedig egy online kérdőív formájában. Az intézmény közösségi oldalán elérhető az a névtelenül kitölthető kérdőív, melyben a véleményekre, a kulturális igényekre kíváncsiak a művelődésszervezők.

A KKK igazgatója Kovácsné Mikola Mária elmondta: eddig mintegy 300 kultúraszerető töltötte ki a kérdéssort, az adatokból pedig azt látszik, már a nagyérdemű is várja, hogy végre újra közönség lehessen. A KKK intézményei egyébként a héten már különböző eseményekre várták a látogatókat. A Hevesi Sándor Művelődési Központ Ősze András galériájában nyitották meg például a 65 fényév című fotókiállítást. A Kanizsa Fotóklub jubileumi tárlatán az alapító fotósok, az egykori és jelenlegi tagok munkái is helyet kaptak.

A Kanizsai Kulturális Központ intézményeinek szervezésében a következő hónapokban visszatérnek a színházi, komoly és könnyűzenei koncertek, a gyermekprogramok. A kulturális létesítmények azonban nem csak a rendezvényeknek, hanem az újranyitással a kisközösségeknek, szakmai alkotóműhelyeknek is ismét helyet adnak. A kulturális programokat kínáló intézmények eseményei azonban a jelenlegi szabályozás miatt csak a névre szóló védettségi igazolvánnyal és maszk használatával látogathatóak.

A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban a többi intézményhez hasonlóan a kényszerű bezárkózás alatt is folyt a munka. Kámánné Szép Terézia az intézmény igazgatója kihangsúlyozta: többek között korábbi pályázatok zárásával, pályázatírással foglalkoztak, így a Déryné program keretében két színházi előadásra is invitálhatja a közönséget. Nagyrendezvénnyel is készülnek, hiszen 45 éves lesz a Vasutas Nyugdíjas Klub, valamint az ünneppel összevonva megszervezik a Dunántúli Vasutas Kulturális Találkozót.

– A járványhelyzetet figyelembe véve összevontuk és egy naposra szűkítettük a programot, de úgy érezzük kötelességünk megemlékezni a klubról, melynek van múltja, jelene és jövője – mondta az igazgatónő. A jelenlegi szabályozás lehetővé teszi, hogy idén is megrendezzék az Országos Vasutas Napot, mely öt helyszínéből az egyik ismét Nagykanizsa lenne. Erre is készülnek a művélődési házban éppúgy, mint az őszi-téli időszakra.

– A munka tehát folyamatos, bár mindig is az volt – mondta Kámánné Szép Terézia, majd kiemelte: az elmúlt időszakban a kultúraközvetítés helyett inkább a szociális téren segítettük az embereket, így az időseket bevásárlással, a Digitális Jólét program jóvoltából a nagycsaládosokat informatikai eszközökkel támogattuk. De most a hagyományápoláshoz is visszatérünk, elképzelések tehát vannak, reméljük, a megvalósítást sem árnyékolja be később a vírushelyzet.

Vuk Anita

(Borítókép: Horváth Zoltán)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. május 21-én megjelent számában olvasható.

¤ ¤ ¤

Tervezett programok – Kanizsai Kulturális Központ

2021. május 30. Gyermeknap – Medgyaszay Ház

2021. június 5.  A Fentős Ferenc Kamarazenekar koncertje – Erzsébet tér

2021. június 7.   Lubics Szilvia könyvbemutatóval egybekötött előadása – HSMK

2021. június 8.  Dumaszínház Nagykanizsa – Világvégre – Kiss Ádám estje – HSMK

2021. június 24. Lili bárónő – operett két felvonásban – HSMK

2021. július 4. Hagyományok Napja és Kiskanizsai Búcsú – Móricz Zs. Művelődési Ház

Tervezett programok – VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház

2021. május 30-ig A XIII. Országos Farsangi Fánkfesztivál gyermekrajz pályázatának kiállítása

2021. május 27. Szenvedély és hűség, Zrínyi Ilona – színmű egy hangra

2021. június 25. Vasutas Nyugdíjas Klub 45. évfordulója

2021. június 29. Szájon lőtt tigris – színházi előadás

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.