Hogy került egy óriási fenyőerdő a Balaton partjára?

Siófok és Balatonvilágos között rengeteg kertbe benézve lehet az az érzésünk, hogy nem is egy közép-európai nyaralótelepen járunk, hanem inkább valahol fenn Skandináviában, ahol a fenyők uralnak mindent. A körülbelül tíz kilométer hosszan végigfutó, Balaton-parti fenyves persze nem természetes eredetű.

„A csöndes Aliga szemérmesen huzódik meg az őspart akácai alatt, pár perc mulva Világos uj villái kacagnak az utasokra, a rezgő nyárfák közül. A magas partról rohanva fut le a vonat a szabadi fürdőtelepen keresztül Siófok felé, ahol 12 kilométer fenyveserdő koszoruzza a Balaton ezer szinben csillogó kristályos vizét” – írta Beleznay Károly a Magyarság című újságban 1927 márciusában.

Ebben a cikkben aztán méltatlankodik is arról, hogy a 12 kilométeres sávot nem használják ki, egyáltalán nincs kiépítve, pedig remek adottságokkal bír a terület, a mederviszonyok is nagyon kedvezőek a fürdéshez, és a fenyőillatú levegő is roppant vonzó.

A cikk születése előtt úgy ötven évvel még nyoma sem volt fenyőillatnak, de nem is nagyon érdekelte az embereket, hogy mi van a Balaton déli partján. Csak a 19. század végén, miután megépült a déli vasút, kezdett beindulni igazán a nyaralás.

A déli part jó része ekkoriban még kopár volt, az üdülőfejlesztések miatt kezdték parkosítani, fával beültetni ezeket a területeket. A Siófok és Balatonvilágos közötti rész a veszprémi káptalan tulajdonában állt, és ezt a part menti területet a 1890-es években kezdték el beültetni feketefenyővel. A feketefenyő Magyarországon nem őshonos, a Balkán és Kis-Ázsia jellemző faja, de elég jól bírja a szárazságot és a gyengébb talajt. Siófoknál is az volt az elsődleges szerepe, hogy megkösse a homokot, és védjen az észak-északnyugatról fújó szelek ellen. A területre erdei fenyő is került, ami ugyan honos nálunk néhány helyen, de ez sem a vízpartok tipikus növénye. Ezzel együtt ez a növény is jól tűri a magasabb vízállást és a meszesebb homokot is.

Nem tudni, hogy már ekkor láttak-e a fenyőtelepítésben üzleti lehetőséget, de a későbbi ingatlanértékesítések során a „fenyves telek” vevőmágnesként működött, az 1930-as években elárasztották a lapokat az ilyen ingatlanokat kínáló hirdetések. A 20. század elején a veszprémi káptalan birtoka feldarabolódott, és területekhez jutó befektetők úgynevezett villatelkeket alakítottak ki Siófokon, Szabadiban és Sóstón is.

A cikk folytatásáért kattintson a telex.hu oldalára»

(Borítókép: Bődey János/Telex)