Hegyen, faházban, rókák közt

„Jöjjenek nyugodtan, bár most még nincs olyan sok látnivaló. De szívesen fogadjuk magukat.” – így kezdődött az ismeretségünk egy kedves nyugdíjas házaspárral, Balogh Andrással és feleségével, Pannival. Látnivaló akadt bőven, utunk ismét Látóhegyre vezetett.

A rovatnak köszönhetően számos szimpatikus, vendégszerető és nem utolsó sorban természetszerető emberrel ismerkedtünk meg. Így sikerült rátalálni a Balogh házaspárra is, akiknek birtokát szintén látóhegyiek ajánlották számunkra. A házigazda sok kanizsai számára ismert lehet, az egyik középiskola pedagógusa és igazgatója volt hosszú évekig. A kovásznai fából épített rönkházban, a környező hegyhátak ölelésében 20 éve él a házaspár. A kötődés a föld és a terület iránt viszont sokkal régebbre nyúlik vissza.

– Annak idején a szüleim vettek itt egy birtokot. Délutánonként, munka után kijártunk, aztán vittük haza kézben a terményt. Ez lett az, amit meguntunk! Folyton buszozni, ha kocsival voltunk soha egy pohár bort nem lehetett meginni. Tehát döntöttünk: építünk valamit. Az első alkalmat megragadva vásároltuk meg ezt a telket, és mindenképpen olyan épületet szerettünk volna, ami később lakhatásra is alkalmas – emlékezett vissza Balogh András.

Beszélgetésünk során kiderült: mindig „kanizsai gyerek volt”, de az udvarral rendelkező háztól kezdve a panelig több helyen is élt. Utóbbit soha nem szívlelte, s a mai napig nem titkolja, minden vágya az volt, hogy minél közelebb a természethez, egy csendes, nyugodt helyen éljen, ami nem utolsó sorban gazdálkodásra is alkalmas. A ház építésének is érdekes a története: Kovásznán ugyanis több alkalommal jártak Baloghék. Több mint 20 éve egy nagy vihar letarolt egy fél hegyoldalt azon a vidéken, így a faanyagot jutányos áron tudták megvenni. Egy tervező megálmodta a házat, amit aztán sok éves munkával sikerült felépíteni. Viszont jókora telek tartozik hozzá - és amíg a házigazdával beszélgettünk - a gazdasszony csendben végezte a dolgát a háttérben, hiszen a kerti munkák már elkezdődtek.

– Ami annak idején nagy volt, már egyre kisebb lesz, hiszen ketten vagyunk, annyit termelünk, ami nekünk elég. Nyugdíjasok vagyunk, kevesebbet bírunk, de annyit dolgozunk, amit az erőnk és természetesen a kedvünk enged. Régebben nyulakat tartottam, voltak kacsák, libák, de most már csak a konyhakert és a fóliasátor van. Megosztjuk a munkát. Amit géppel kell végezni, az az enyém. Az apróbb munkák, a vetés, a szépítés - na meg a szüretelés - az a feleségemé – mondta mosolyogva Balogh András.

A konyhakeret egyik része már be volt vetve, a másikon éppen dolgozott ottjártunkkor Baloghné Panni. A fóliában pedig hajt már a saláta, a retek. Minden jól megterem ebben a földben – tudtuk meg Pannitól.

Látóhegyen sokan élnek életvitelszerűen is, a kérdés így nem maradhatott el: milyen a viszony a helyiekkel? Jók a szomszédok? Érdekes, és mosolyra fakasztó választ kaptunk a Balogh birtok urától.

– Sokan megcsodálják ezt a részt. Szerintem Látóhegy legszebb, legkönnyebben megközelíthető része. Ugyanakkor csendes. Nagyon jó viszonyban vagyunk a szomszédokkal is. Azt szoktam mondani: halmozottan hátrányos helyzet nálam szó szerint értendő. Hegyen lakom, faházban és rókák között – mondta nevetve Balogh András. 

– Ugyanis mind a két szomszédom Róka nevű. Régi, gyerekkori az ismeretség az öreg Rókával, a kis Vuk pedig egy nagyon szolgálatkész, jó gyerek. De szemben is nagyon sok jó, kedves ismerős van.

Vincze Adél

Fotó: Czigóth Sándor

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. március 12-én megjelent számában olvasható.