Zalakomárból a szombathelyi fogdába
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nyolc közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül kettő könnyű sérüléssel, további hat anyagi kárral végződött. Az egyenruhások kiemelt közlekedési szabálysértés elkövetése miatt hét szabálysértési feljelentést tettek.
A szolgálatban lévő állomány kilenc személyt fogott el, közülük hatot bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök tizennégy főt állítottak elő, közülük kilencet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés két esetben történt.
A zalakarosi rendőrök Zalakomár belterületén igazoltattak egy 18 éves helyi lakost 2021. január 6-án 20 óra 20 perckor. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a férfival szemben a Nagykanizsai Rendőrkapitányság körözést bocsátott ki és elfogását rendelte el, mivel nem fizette meg a kiszabott pénzbírságot. A meg nem fizetett bírságot elzárásra változtatták át, melynek letöltését nem kezdte meg a körözött személy. A férfit a rendőrök előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, majd a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították – közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.