30 éves az önkormányzatiság Magyarországon – A közbeszédnek a kölcsönös elfogadás megteremtéséről kellene szólnia

„Meg kell tanulnunk vágyakozni azután, ami a miénk.” (Simone Weil)

Balassa Béla a „rendszerváltó” első ciklus (1990-1994.) szabaddemokrata tagjaként került a képviselőtestületbe, 1990-2002 között a Városfejlesztési Bizottság tagja volt.

– Az első szabadon választott önkormányzati képviselőtestület sokszínű volt, amelyben a többséget a szabad- és fiataldemokraták közösen adták. Politikai felfogásban és szellemiségben, értékek képviseletében sok nézetű, de összességében a város érdekében egyfelé húzó, jellemzően egységes döntésre képes testület volt. Kompromisszumos döntésekre törekedtünk. Az előterjesztések szakbizottsági megvitatását követően a közgyűlések a közös diskurzus, a megegyezés terei voltak. Nem ritkán 50-60 napirendi pont megtárgyalása a végkimerülésig, az éjszakába nyúlóan elhúzódott. Ezt követően néha -hovatartozástól függetlenül- pár óra közös kvázi baráti beszélgetés is belefért még – fogalmazott az egykori politikus.

– Építészként számomra a fősodratú szakfeladatokat az önkormányzat mellett működő Városfejlesztési Bizottságban, a Tervzsűriben és a Művészeti Tanácsban vállalt szerepek jelentették, ahol a településszerkezeti, szabályozási, rendezési tervek is szakmai megvitatásra kerülhettek. Megtiszteltetés volt ezekben a szakmai iránymutató, véleményező, testületi döntéselőkészítő grémiumokban tevékenykedni.

Közlekedési koncepcióra építve a várost elkerülő tehermentesítő utak, a városközpont forgalomcsillapítása érdekében alternatív kis- és nagykörgyűrű kiépítése, korábbi zsákutcák megnyitása/bekötése terén komoly fejlődés tapasztalható, de még mindig akadnak megoldandó feladatok (déli elkerülő út,…) – folytatta visszaemlékezését Balassa Béla. – Szándékaim ellenére sajnos nem valósult meg a „Bazár-udvar, a Zsinagóga, a régi piac” közti tömbbelsők feltárása, revitalizációja és sétáló utcává alakítása, pedig a köztes udvarok összekötése megtörtént.

Anyagi források biztosítása mellett megkezdtük a városképi jelentőségű homlokzattal rendelkező belvárosi társasházak, historizáló paloták példaértékű felújításának támogatását. Szívet-lelket melengető a -stílusjegyek megőrzésével- megújult belváros, s az egybefonódó felújított terek korhű állapotú látványa. Ez az, amit nem lehet soha befejezni, csak abbahagyni.

Időközben körforgalmak épültek ki, és bennük elkezdődött a csak Kanizsára jellemző emblematikus elemek (olajos fúrótorony, 17-es keleti hosszúsági kör) telepítése is (felkészül: olajhimba, izzólámpa, szék, üveglombik, söröskorsó, tolózár és fogaskerék, gőzmozdony…).

Örvendetes, hogy a megkezdett autópálya-építések is időközben befejeződtek és a városi vérkeringés részeként az ipari parkok további (keleti lejárat mellett, nyugati lejáratnál volt lőtér észak felől…) bővítését is elősegíthetik.

Lokálpatrióta kanizsaiként 1994 nyarán önálló képviselői indítványban kezdeményeztem a város első írásos említése (Knysa 1245.,IV.Béla király) 750 éves évfordulójának méltó megemlékezését. Ez nőtte ki magát a Város Napjaként ismert ünnepséggé - emlékeztetett a korábbi önkormányzati képviselő.

A közbeszédnek nem a „mi” és „ők” végletes megosztásáról, hanem a kiegyensúlyozott jövőteremtés érdekében a közélet viszonos megbékéléséről és -kellő önmérséklettel- a kölcsönös elfogadás megteremtéséről kellene szólnia. Erről most Karácsonykor Assisi Szent Ferenc imája jut eszembe:

„Uram, adj türelmet,

hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,

adj bátorságot, hogy megváltoztassam,

amit lehet, és adj bölcsességet,

hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”

Bakonyi Erzsébet