Nem szünetelnek az idős klubok nappali szolgáltatásai

facebook megosztás

Nem szünetelnek az idős klubok nappali szolgáltatásai. Információink szerint a nagykanizsai, a surdi és a zalakomári intézményekben is szerették volna ezt felfüggeszteni, a jelenlegi jogszabályok azonban nem tették lehetővé az intézkedést.

A Kodály utcai Idősek Klubjában is működik a nappali ellátás, mivel a jelenleg hatályos jogszabály szerint alapszolgáltatást nem lehet szüneteltetni. A járvány azonban egyértelműen felszálló ágban van, így a szakemberek arra figyelmeztetnek: csak nagyon szükséges esetben menjenek közösségbe az idősek. Holnap lesz egyébként a szociális munka napja, így csak a folyamatosan üzemelő intézmények tartanak nyitva.

– Próbáltunk különböző állásfoglalásokat kérni a járványügyi hatóságtól, illetve a kormányhivataltól, hogy van-e erre mégis valamilyen lehetőség, tehát a fenntartó, saját hatáskörében dönthet-e ezzel kapcsolatban. Azt a választ kaptuk, hogy nem. Tehát ilyen formában, ilyen döntést mi nem tudunk meghozni. Így ami alapszolgáltatás, az marad, tehát az idős klubokban a nappali szolgáltatás is. Viszont amit megtehetünk, az az, hogy felhívjuk az idősek figyelmét, hogy a járványhelyzetre való tekintettel, ezzel a szolgáltatással kevésbé éljenek – nyilatkozta Schauta Marcell, a Nagykanizsa - Zalakomár - Surd Szociális Társulás elnöke.

M-B.Gy.

(Borítókép és fotó: Horváth Zoltán)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.