A negyedik negyedben nem ismertek kegyelmet

facebook megosztás

A tabellán harmadik helyen álló Hódmezővásárhely vendége volt, de a találkozó végére így is biztos győzelmet könyvelhetett el a Kanizsa VSE OB I B-s férfi vízilabda együttese.

Hódmezővásárhelyi VSC (3.) – Kanizsa VSE (1.) 9-14 (2-2, 3-5, 3-2, 1-5)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, 5. forduló. Hódmezővásárhely. Vezette: Juhász, Kádár.

Kanizsa: Vértes – Major, Kalanovics 4, Simon 1, Dobay G. 2, Balaska, Szávai 3. Csere: Vadovics, Solymosi, Fodor 3, Kovács Á. 1, Vlaszák, Balli. Edző: Ludányi Kadosa.

Nem volt a párosítás kezdetben a legegyszerűbb a Kanizsa vízilabdázói számára, hiszen a hazaiak már 2-0-ra is vezettek, innen egyenlített a KVSE az első nyolc percben. A második felvonásban is egy ideig még a vásárhelyieknél volt az előny, Simon Adrián találata ugyanakkor már az 5-4-es kanizsai vezetést jelentette. Onnan már simábbnak ígérkezett a mérkőzés, ugyanakkor a HVSC visszajött 8-8-ra, sőt, az utolsó negyed elején mutatott még 9-9-et is az eredményjelző. Kalanovics Balázsék onnan hagyták állva az alföldieket és dobtak úgy öt gólt, melyekre válasz már nem érkezett. A nagykanizsaiak a bajnokságot szombaton hazai környezetben folytathatják, Ludányi Kadosa legénysége 17 órától az Oázis SC-t fogadja.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.