Ásó, kapa… – Van még remény
A kertművelés, növénytermesztés vagy állattenyésztés kapcsán sok esetben lehet hallani azt a véleményt: „Ez a fiatalokat nem érdekli... Nincs idejük...” Reprezentatív felmérésünk ugyan nincs az állítással kapcsolatban, az viszont tény, hogy a legtöbb esetben - ha nem is a nyugdíjas - de az idősebb korosztály műveli a földeket. A kivétel erősíti a szabályt, rovatunk e heti interjúalanya jó példa erre.
A családi házas övezetekben egy-két évtizeddel ezelőtt még minden kertben veteményes volt, de az idő múlásával ez is átalakult. Faluhelyen, vagy a külső városrészekben is bizony be kell járni néhány utcát ahhoz, hogy baromfiudvart lásson az ember. Kivételek pedig vannak. Sőt! Ezúttal Bagolán fogadott minket egy 29 esztendős, fiatal hölgy, akinek nem csupán veteményese van, tyúkokat, törpetyúkokat, gyöngytyúkokat és kacsákat is tart.
– Ez így alakult. Huszon-egynéhány évesen gyakorlatilag az egész rám maradt. A kert, az állatok, minden. Nem lehetett azt csinálni, hogy gyorsan levágom az összes tyúkot, nem is volt még benne rutinom. Akkor halt meg édesanyám, a húgommal ketten voltunk itt, édesapám akkor még kint volt Németországban. Csináltuk, csináltuk, és belejöttem, fogjuk rá – mesélte a történetet a mindig mosolygós Janda Nikolett.
A baromfiudvar egyre bővült az idő múlásával, a mindenki számára ismert tyúkok mellett egyre több, ma már valóban különlegességnek számító állat foglalta el helyét a bagolai udvarban. Törpetyúk, kopasznyakú, búbos, aztán gyöngytyúkok és kacsák zaja veri fel időnként a városrész csendjét. Janda Nikolett ma már saját maga is keltet, így folyamatosan szaporodik az állomány. A család számára pedig megvan a hús és a tojás is, bőven.
– Nem azt mondom, hogy boltba nem járok, dehogynem. De igazándiból tetszik is. Ez az igazi falusi lét. Amint azt említettem, belenőttem az egészbe, tudtam, hogy az állattartás mivel jár, mit kell nekik adni, hogyan kell az udvart tisztán tartani. Nagyon szeretem az állatokat, talán ezért is csinálom – mondta Nikolett, akit ottjártunkkor folyamatosan követett két kutyája, három macskája pedig tisztes távolságból figyelte az idegeneket.
Beszélgetésünk során természetesen felmerült a kérdés, az állattartás és a növénytermesztés mennyire van egyensúlyban, sikerül-e megtermelni mindent, ami a baromfiudvar lakóinak kell?
– A kert nem kimondottan kapcsolódik hozzájuk. Persze van, ami onnan is jut nekik, de például a kukoricát, búzát máshonnan szerzem be. A kertet inkább saját magunknak gondozzuk. Mindenből egy kicsit, ezt szoktam mondani. Egy kis cukorborsó, krumpli, sárgarépa, hagyma, paprika, paradicsom, az alapvető dolgok. Ez is részint öröklött, de édesapám nagyon sokat segített benne, mit-mikor kell elültetni. Hogyan öntözzem, hogyan kapáljam. Szerencsére van segítség. Most már egy kis üvegházam is van, bontott ablakokból készült, még mindig gyönyörű benne a paprika és a kígyóuborka is terem. A kertből most már szinte minden ki lett szedve, de érdekes, hogy a tök még mindig virágzik... Nem hiszem, hogy idén lesz belőle még valami. Aztán dinnyével több éve próbálkozom, nem mindig sikerül. Előfordult már, hogy kicsit későn ültettem, és így nem érik be. De nem megy kárba, jó lesz a tyúkoknak – mondta még mindig mosolyogva vendéglátónk.
„Az igazi falusi léttel” kapcsolatban bizonyára sokan teszik fel a kérdést: van ideje mindenre? Persze nem egyszerű az egész Nikolett elmondása szerint. Pláne munka mellett.
De ahogy fogalmazott: „Ez nem egy olyan dolog, amibe az ember belefog, és két hétig csinálja. Két hét után nem lehet abbahagyni. A kert ott van és az állatok is. Át kell gondolni, kinek mire van ideje. De szerintem például egy hatalmas csoda, amikor az ember saját maga keltet, és a tojásból 21 nap múlva ott lesz a csirke, aztán a cseperedését is végig lehet nézni. Csodálatos.”
Vincze Adél
Fotó: Czigóth Sándor