Rögtön halasztás és még több kérdőjel

facebook megosztás

Az előző - csonka - szezon során a futsal NB II Nyugati csoportjában végül ezüstéremmel honorált Nagykanizsai Futsal Club is megkezdi 2020/2021-es bajnoki idényét a második vonalban.

A bevezetőben leírtakhoz azonban azt a kérdést rögtön hozzátehetjük: mikor? Időközben ugyanis kiderült, hogy a mára kiírt első fordulóbeli meccsét az NFC rögtön el is kell, hogy halassza, mivel az az együttes, amely vendégségbe érkezett volna, lemondani kényszerült a találkozót. Az okot alighanem kitalálják: a vírushelyzet miatt…

- Nyugodtan mondhatom, teljes mértékben tanácstalanok vagyunk, hogy ilyen körülmények között kivel és mikor játszhatunk majd a jövőben, egyáltalán az elkövetkező hetekben is – elmélkedett Horváth Tamás, a nagykanizsai futsal gárdát működtető társaság tulajdonosa, ügyvezetője. – Így nagyon nehéz tervezni, persze ettől függetlenül a munkának azért folytatódnia kell. Már csupán azért is, mivel eltökéltek vagyunk és csoportunkban az 1-3. helyet tűztük ki magunk elé.

A hétfő esti találkozó megrendezése amúgy is rótt volna pluszfeladatot a klubvezetésre.

- Biztos, hogy nézők nélkül rendezhettük volna meg a mérkőzést, hiszen a csarnok például oktatási intézményhez tartozik, s ott most hatványozott egészség-, járványügyi előírások vannak érvényben. Ha azonban minden jól alakul, akkor szeptember közepe után akár már közönség előtt is játszhatnánk bajnoki összecsapásainkat.

Mindehhez annyit, hogy szeptember 21-én éppen az UTE-val szembeni csatározás kerülne sorra a 3. forduló műsorában. Egyelőre marad azonban a rákészülés a rajtra, melynek remélhetőleg nem lesz majd akadálya az ELTE-BEAC vendégeként. Innen pedig akkor jöjjön a szakmai rész…

- A együtteshez érkezők listája még nem biztos, hogy teljes, mivel van még 1-2 játékos, akiket jómagam is figyelek – vette át a szót Bagó Gábor, az NFC edzője. – A felkészülés amúgy is kicsit nehézkesen indult az ismert körülmények miatt, sajnos ezért még pár hét szükséges, hogy kialakuljon a játékunk is és ahogy említettem, egyben a keretünk is. Ha hétfőn rajtoltunk volna, a Zsigmondy-csarnokban amúgy is nehézkes lett volna a meccsrendezés, egyelőre jelenleg az lenne az egyik leglényegesebb, hogy pontosan tudjuk, miként is alakul majd a bajnokság menete. Mindenesetre érkezett a kerethez Vittman Ádám, a távozók közül pedig László Dávid úgy tűnik, a futsalt abbahagyta, illetve Schuller Ferenc sem a csapatunk tagja már.

P.L.

(Borítókép: facebook/Nagykanizsai Futsal Club)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.