Liszói rockfesztivál, negyedszer

facebook megosztás

Rockzenétől volt hangos Liszó. Negyedszer tartották meg a település rockfesztiválját. A szombati, ingyenes rendezvényen az Aurora zenekar mellett több, kanizsai fiatalokból álló banda is fellépett.  

A Your Last Steps zenekar tagjai már nagyon várták, hogy hosszú idő után kimozdulhassanak a négy fal közül és végre színpadra állhassak.

– Kábé fél évig otthon voltunk úgy, hogy nem tudtunk koncertezni és ez azért egy idő után kicsit unalmas. Próbálni tök jó, meg minden, csak már hiányzik az az igazi színpad érzés. Most, hogy itt lehettünk nagyon örültünk a meghívásnak, nagyon-nagyon jó volt és alig várjuk már a koncertet – mondta Bognár Máté, a Your Last Steps alapítója, gitárosa.

A rendezvény nem csak rock-, hanem emlékfesztivál is, hiszen a három alapító tagból mára már csak ketten szervezik az eseményt.

– Ez egy spontán kialakult fesztivál, amit hárman találtunk ki. Milavecz László, Magyar Szabolcs és én, Szmodics Miklós. Sajnos az egyik alapító már meghalt (Magyar Szabolcs), így az ő emlékére is tartjuk ezt – árulta el Szmodics Miklós szervező.

Az egynapos eseményen sok rég nem látott ismerős találkozik és engedi ki együtt a fáradt gőzt.  

– Itt mindenki haver. Találkozik itt az ember olyanokkal, akivel 30 éve nem találkozott, itt meg igen. Nem is hallottam róla, aztán harminc év után itt meg találkozom vele. Ez a lényeg – mondta el Gyuri bá.

Idén hat zenekar szórakoztatta a közönséget. A szervezők jövőre is legalább ennyi fellépőt szeretnének meghívni a liszói fesztiválra.

H.R.

Fotó: Horváth Zoltán

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.