A környezettudatosságra helyezték a hangsúlyt a Dialóg táborban

facebook megosztás

Házi boszorkányok, tudósok és igazi túlélők is lehetnek a Dialóg Nyelviskola táborának résztvevői. Bár az ötnapos program fő szervezője egy nyelvstúdió, a rendezvény központjába nem a nyelvtanulás, hanem a környezettudatosságra való nevelés került.

Először tartják Nagykanizsán a játékos nyári tábort, de már a harmadik turnus veszi birtokba a Csónakázó-tónál lévő házikót. A varázspálcát már az első napon elkészítették a kis boszorkányok.

– Varázspálcát készítettünk. Viki kezében voltak a botok összegumizva. Abból kihúztuk azt, amelyiket választottuk és akkor hozott egy mappát, amibe díszítések voltak, amiből válogathattunk. Én tollat választottam, papírt és csillogós papírt – mondta el Traub–Vígh Rebeka.

A szervezők folyamatosan gyűjtik az újrahasznosítható alapanyagokat az év során, hogy minél érdekesebb feladatokat állíthassanak össze a fiataloknak.

– Mindenképpen a fő gondolatunk az a környezettudatosság, az újrahasznosítás, ami szerintem a napjainkban nagyon fontos. Minden olyan programelem, ami egy kicsit barkácsolós, az újrahasznosítható anyagokra épül. Kartondobozokból, PET-palackokból, kupakokból, amit az év folyamán mi összegyűjtünk, hogy itt fel tudjuk használni – fogalmazott Jakopánecz-Papp Mónika táborszervező.

A túlélők még a hordágykészítés alapjait is megtanulják.

– Én a túlélők csapatába tartozom. Úgy csináltuk meg a hordágyat, hogy szereztünk két nagy botot és azokhoz kisebb botokat, majd összekötöttük őket. Nem bírt el szinte senkit, csak a legkisebbeket – mondta Elekes Csongor. 

Szentes Gábor már másodszor jelentkezett a napközis táborba, mert a korábbi alkalommal a túlélők között volt, ezen a héten viszont már a tudósok csapatát erősítheti.

– Hát a kézműveskedés az tök jó dolog, én szeretek ilyet csinálni. Tök szuper dolgokat készítünk, nagyon jól működnek és olyan jó velük játszani – fogalmazott Szentes Gábor.

A táborvezetők a nagy érdeklődés miatt úgy tervezik, hogy jövőre is megtartják a kanizsai turnusaikat.

H.R.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.