Viking ládával remekelt – Végül asztalos lett az asztalos unoka

Az egykori óvónő, közigazgatási szakember a napokban szakmát szerzett. A felnőttképzés keretei között egyedüli nőként, két évig tanulta Simán Éva az asztalos szakma rejtelmeit. Miért a fa? Miért most?

Tanulni sohasem késő! A sokak által emlegetett és sokaknak már unalmas tézis, akkor is nagy igazság, ha ezt páran még nem látják be. Simán Éva is úgy gondolta, hogy elérkezett életében az a szakasz, amikor már azt tanulhatja, amit szeretne, nem pedig azt, amit ajánlanak vagy „érdemes”. Jelentkezett hát a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Zsigmondy SZKI-be, ahol két éven át felnőttképzés keretében vájt – szó szerint – a fába.

– Nagyon szerettem volna mindig bútorokat átalakítani, felújítani, érdekelnek a kézműves dolgok, így az interneten rengeteg videót néztem e témában. Rá kellett viszont jönnöm, hogy autodidakta módon nem lehet elsajátítani a mesterséget, hiszem minden szakmának alapja van – kezdte asztalossá válásának történetét Simán Éva. A jelenleg is a közigazgatásban dolgozó hölgy szerint nemcsak a fa kemény, a képzés sem volt egyszerű.

– Meg kellett tanulni, hogyan működik a fa, mi az, amit elbír, mit lehet rákenni – hogyan kell bánni vele. Az inasévek heti 4-5 délután gyakorlati képzéssel, szombaton elmélettel teltek. A géptan, műszaki rajz elsőre természetesen nagyon idegen volt. A gyakorlati munkát kézi fűrészeléssel, kézi csapolással kezdtük, majd az alapok után következett a gépek használatának tanulása – emlékezett vissza az asztalos. Az érdeklődés hajtotta előre, a rendkívül jó csoport mellett a kiváló oktatók is megerősítették elhatározásában. Bevallása szerint nagyon jót tett lelkének, hogy a korábbiaktól eltérő, teljesen más dolgot tanult. Az iskolai munkák mellett az elmúlt években otthonra és a családnak is gyártott már tárgyakat. Szappantartók, faládák, virágos dobozok mellett egy igazán személyes ajándékot, hozományládát készített fia esküvőjére. A faládák szerelmese vizsgaremekéül is egy ládát, mégpedig viking ládát választott.

– Próbáltam olyan munkát csinálni, amelyet előttem még nem készítettek, mégis nőies és praktikus  – mondta Éva, majd hozzátette: ránézésre ugyan nem tűnik bonyolultnak, de például egyetlen derékszög sincs benne. S hogy mit kezd a most megszerzett szakmával a kétdiplomás nő?

– Nyilván nem ez lesz a hivatásom, megmarad hobbinak. Nagy öröm volt ez a két év, sokat tanultam, és mivel a tanműhelyen kívül nem láttam még igazi műhelymunkát, a terveim között egy asztalosműhely felkeresése is szerepel – árulta el Éva.

Itt akár be is fejezhettük volna a beszélgetést, de csak nem hagyott nyugodni a kérdés: miért a fa?  

– Jó illata van, nem beszél vissza, alakítható, de nem mindig engedékeny. Mindig újat mutat, megnyugtat és nagy türelemre tanít, kapkodni itt ugyanis nem lehet – összegezte az újdonsült asztalos a fa iránti rokonszenvének okait. Persze az is közrejátszhatott a választásomban, hogy nagyapám asztalos volt, sokat tartózkodtam a műhelyében, a 19 unoka közül végül én követtem – mondta Simán Éva, majd kiemelte: úgy vélem, egy jó és hasznos hobbi lesz az elkövetkezendőkre, a magam és a családom örömére. Talán a leendő kisunokámnak is elkészíthetem a bútorait, a ringatótól az íróasztalig. A fa megmarad, generációk adhatják egymásnak örökül, és amit valaki maga megcsinál, az megfizethetetlen – vallja az „ifjú” asztalos, majd azt tanácsolja mindenkinek, hogyha teheti, tanuljon, bővítse tudását érdeklődési körének megfelelően, ingyen.

Vuk Anita