Többen, többféleképpen emlékeztek

1920. június 4-én a trianoni békeszerződés elvette az ország területének kerek háromnegyed részét, és idegen uralom alá vette az ország lakosságának kétharmad részét. A földrajzi és gazdasági egységet alkotó Magyarországot a nemzetiségek felszabadítása címén darabolták fel.

Fotók: Horváth Zoltán

Nagykanizsán több megemlékezést is tartottak az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója, a nemzeti összetartozás napja alkalmából. A városi rendezvény a Nagy-Magyarország-emlékműnél volt, a jelenlévők közös énekkel, versekkel, beszédekkel, koszorúkkal fejezték ki tiszteletüket, és imádkoztak a nemzet megmaradásáért.

– Trianonhoz én úgy közelítek, hogy 1100 éves államiságunk van, ez szerintem Európában is egyedülálló és különleges, tehát van mire büszkének lenni – nyilatkozta lapunknak Balogh László polgármester a városi ünnepség után. – Én az összetartozás napján, az összetartozás évében, június 4-én arra hívnám fel a figyelmet, hogy Magyarország, kicsi és nagy, belhon és külhon, az létezik, egy egységes nemzetként. A határokat át lehet ívelni érzelmekkel, gondolatokkal és tetterővel. Hiszek abban, hogy a magyarság többsége nemzeti érzésű, igazi magyar. Én Trianon gyermeke is vagyok, mert Kárpátalján születtem, furcsa volt megszokni, hogy szovjet, orosz, ukrán Baloghnak is hívtak, de nem ez az érdekes, hanem az, hogy egyre többen megtanuljuk azt, hogy a határon kívüliség csak egy állapot.

„Az életet ünnepeljük, és ne az elmúlást gyászoljuk.”

A Thúry Vitézlő Oskolának köszönhetően égett aznap este az összetartozás lángja a Trianon szobor előtt, és hagyományindító módon verses felolvasással emlékeztek a száz esztendővel ezelőtt történtekre. Vörös András, az oskola vezetője Marton Pál Égi ítélőszék című költeményét választotta.

– Az ítélőszék kimondta az ítéletet, hogy még kaptunk ezer évet, hogy akárhogy is bántak el velünk, a lényeg, hogy pozitívan tekintsünk a jövőbe. Én közösségben gondolkozom, és a közösség arról szól, hogy kötetlen keretek között, ha verseket felolvasunk egymásnak, abból nagyon jól lehet épülni. Mi hagyományőrző egyesület is vagyunk, ilyen értelemben, ha a tűz körül leülünk, anekdotázunk és mesélünk régmúlt idők dolgairól, az nagyon helyénvaló. És az is, ha nagyközönség előtt történik az a műsorszolgáltatás vagy műsoradás és valamiféle értékközvetítés. Mindegyiknek megvan a helye és a módja. Jó volt ezekről a dolgokról együtt gondolkozni és emberekkel beszélni, akiknek volt olyan saját élményük, amit meg tudtak élni, amit rokonságból, idős felmenőktől hallottak, mint valós élményeket.

„Próbáltunk másfelé elmozdulni.”

Az Aranykor Nagykanizsa szervezésében készült el az emlékmű előtti téren látható dekoráció. Lukács Tamás, az Aranykor Nagykanizsa egyik tagja és szervezője szerint azért kellenek az ilyen különleges elemek, hogy több embernek tudják felhívni vele a figyelmét.

– Nem akartuk olyan egysíkúra ezt az ünnepséget sem, ezért találtuk ki a térdekorációt. Ez talán Kanizsa hírét is messzebbre viszi, ez is volt többek között a célunk. Ezek olyan kézzel fogható dolgok, melyekbe jobban be lehet vonni az embereket. Valami olyat kell csinálni, amire azt mondják az emberek, hogy ez jól néz ki. Mindenképpen megcsináltuk volna a műsort is, nem tudtuk, hogy engedélyezik-e a vírus miatt, de mindenképpen közvetítettük volna a Facebook-oldalunkon. Most már a közösségi oldalakon keresztül lehet terjeszteni mindent, ezt is, hogy milyen megemlékezés volt Kanizsán.

100 év elteltével is összetartozunk

A Trianon-történet mindmáig a leghevesebb reakciókat váltja ki a magyar emberekből, ez egy feldolgozatlan trauma, ami sokakat személyesen is érint. Ezen sajnos nem tudott változtatni az eltelt idő, viszont azon sem, hogy a politikai elválasztó határok ellenére mi még mindig egy család vagyunk, és kötelességünk törődni egymással. Trianon száz év távlatából is üzen nekünk, hogy ismerjük meg nemzetünk múltját, tiszteljük elődeinket, és tartsuk meg a szeretet érzését egymás iránt. Nagykanizsa városa sem tett másképp, többen, többféleképpen tettek hozzá valamit ahhoz, hogy méltó módon megemlékezhessünk a történelmünkről.

Körtvélyessy Vivien