Nem mindennapi csukák...

facebook megosztás

Néhány hete a MOL Fehérvár FC labdarúgó egyesület honlapja adott hírt arról - amiről mi is beszámoltunk -, hogy a Fejér megyei klub korábbi játékosa, az 1944-ben született Kiss Imre a székesfehérvári futballisták múzeumának egyebek mellett azt a futballcipő párt is felajánlotta – időszakosan -, melyben a '60-as években a Nagykanizsa színeiben NB III-as bajnokságot nyert. A focista később Székesfehérvárra került (vissza) - immár edzőként. (A nagykanizsai kitérő előtt ugyanis a VT Vasas második együttesét erősítette a kitűnő szakember.)



Kiss Imre a székesfehérvári labdarúgó múzeumban a legendás nagykanizsai futballcsukákkal

Fotó: www.molfehervarfc.hu

"Nagykanizsán a klub szertárosa készítette a csukákat, aki civilben cipészként dolgozott. 60 forintot kért, a felsőrész készítő bére pedig 30 forintba került. Mikor elkészült vele, vittem neki ajándékba egy üveg Egri Bikavért is amellett, hogy kifizettem. Másnap kérdezték a csapattársak, hogy mit szólt az öreg az ajándékhoz? Mondtam, hogy semmi különöset, pókerarccal átvette. Na, erre nevetve mondták, annyi pénzért, amennyibe a bikavér került, vehettem volna 5 liter Noah bort is, biztosan jobban tetszett volna neki. Így aztán elmentem, megvettem és odaadtam neki azt is pluszban. Mondanom sem kell, óriási mosollyal vette át az öreg suszter a második meglepetést" - emlékezett vissza a klubhonlapon a több mint ötven évvel ezelőtti történetre Kiss Imre.

A korábbi remek labdarúgót mi is megkerestük, ha már a nagy patinával bíró fehérvári labdarúgóéletben is kitértek a nagykanizsai időszakára.

- Tudja, milyen a futballisták világa, sokan ismerték egymást akkor is – árulta el a somogyi származású Kiss Imre. - Én nagyatádi illetőségű voltam, Esztergomban a ferencesek gimnáziumában jártam ki a középiskolát, aztán onnan már a fehérvári futballba kerültem. Mivel a kanizsaiaktól jó viszonyban voltam Dénes Ferenccel, az ő hívására mentem a Nagykanizsai Bányászhoz. 1966-ban az NB III-ban bajnokságot is nyertünk a csapattal, majd ismét visszakerültem a Vadásztölténygyári Vasashoz Fehérvárra.



Kiss Imre (balról az ötödik) 2016-ban a Nagykanizsai Bányász bajnoki címének ötvenéves évfordulóját ünnepelte csapattársaival Kanizsán

Fotó: Polgár László

Nem hagyhatott ki persze Kiss Imre egy, a dél-zalai labdarúgásban legendásnak számító nevet sem a kedves történetéből.

- Zöldvári István volt a szertárosunk, aki csináltatta számunkra azokat a csukákat. De úgy ám, hogy egy hölgy felsőrész-készítő segített neki. Ugyan a susztermesterség fizikálisan nem volt egyszerű, de a finom munkát a keretei között számos esetben nőkre bízták. A három csíkot rajta meg aligha kell bemutatni bárkinek is, hogy mire is utal... Meg aztán, olyan labdarúgók fociztak ezekben, mint Király László, vagy éppen Lukács László, tehát minden összejött akkor a nagykanizsai együttesnél. Nagyon szívesen gondolok vissza most is azokra az időkre, hiszen mindössze csak egy esztendő volt, de úgy tűnt, mintha tíz lett volna.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.