Hol nyaralnak idén a magyarok?

facebook megosztás

A koronavírus-járvány a nyaralási, üdülési szokásokat is gyökeresen megváltoztatja. Emiatt a legtöbben itthon tervezik a nyári kikapcsolódást. Sokan vannak, akik külföldre szerettek volna utazni, de most mégis inkább hazánkat járják majd körbe.

Kanizsán is utána jártunk, hogy merre töltik szabad idejüket a családok és mennyire változtatta meg a tervüket a kialakult vírushelyzet és annak következményei. Van, aki biztonságosabbnak érzi, ha inkább Magyarországon marad.

– Külföldre semmiképpen, mert nem biztonságos. Szerintem itthon olyan szép helyek vannak. Nagyon-nagyon sok helyen jártunk már a férjemmel, de a Balaton az kihagyhatatlan – mondta Bóna Gabriella.

A közösségi oldalakon úgy néz ki, hogy idén sokkal több hazai kirándulás és strandolós kép lesz majd kiposztolva, hiszen az emberek fontosnak tarják, hogy szeretteiket a lehető legjobban óvják meg, és ne veszélyeztessék őket az esetleges külföldi nyaralásukkal. 

– Egerszalókra szeretnénk utazni egy három-négy napos kis hosszú hétvége keretében. Igazából nem ez volt tervben, de a koronavírus a közbeszólt sajnos, mert külföldön szerettünk volna nyaralni. De úgy gondolom, hogy ne legyen veszélyeztetve a család és a rokonság, úgyhogy inkább belföldön maradunk most mindenképp – tette hozzá Horváth Dóra.

Szíjártó Jázmin is idén az édesanyjával megy majd kicsit a Balatonra. Elmondták korábban több helyen is jártak már, de idén ők is belföldön maradnak.

– Elmentünk Bükfürdőre. Nyáron a Balatonra megyünk az anyával – újságolta Szíjártó Jázmin.

A megkérdezettek egybehangzóan kizárólag hazai nyaralásra voksoltak és idén csak a bátrabbak választják majd a külföldi nyaralást.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.