Eltérőek a járványügyi intézkedések a különböző országokban

facebook megosztás

A veszélyhelyzet, a világjárvány minden európai országot érint, viszont eltérőek az intézkedések, és a munka nélkül maradt vállalkozók támogatásai.

Sok nagykanizsai fiatal él külföldön, más és más a rendszer ebben az időszakban Németországban és Írországban is. A nagykanizsai származású Éles Barbara több éve él külföldön, sőt, családot alapított, valamint saját vállalkozása van a szépségiparban. Elmondása szerint az írországi rendelkezések rendkívül kötöttek, a közelmúltban történt enyhítés szerint most már 5 km-es körzetben hagyhatják el otthonaikat, ez a korlát eddig 2 km volt. A helyi kormány a munka nélkül maradt vállalkozásokat is támogatja.

– Itt mindenki, aki elveszítette a munkahelyét, valamint aki kisvállalkozó, mint én – ugye nekem is olyan a munkám, hogy nem dolgozhatok, mert érintkeznem kell a klienseimmel – mi hetente 350 eurót kapunk. az első terv 12 hét volt, aztán, hogy ezt meddig fogjuk kapni, nem tudom. augusztus végéig? De most már egy hónapja kapjuk, az biztos - válaszolta kérdésünkre el Éles Barbara.

Éles Barbara beszámolt arról is, az írországi kormány 5 konkrét lépcsőben indítaná újra az életet és a gazdaságot, a konkrét időpontokkal együtt mindenről tudnak az írek, illetve az ott élők.

Németországban kissé más a helyzet, az ott élők szerint. A kanizsai Gosztolai Henriett Münchenben él, szintén sok éve már, jelenleg viszont magára maradt a veszélyhelyzetben.

– A dolgozók 80%-a otthon ül, nincsen támogatás, felejtsd el. Aki családos, és gyereke van, a fizetése 65%-át kapja meg, akinek nincs gyereke, az pedig a 60%-át. Több hónapja ülnek az emberek otthon, mi a nyolcadik hete. Én is elvesztettem a munkámat, mert vendéglátós voltam, ez szintén felejtős, mostanában nem is lesz nyitva, egy bárban dolgoztam. Most munkakeresésben vagyok. Ezt a választ kapom emailben: köszönjük jelentkezését, a vírus után felkeressük – mondta el Gosztolai Henriett.

Gosztolai Henriett saját tapasztalata alapján elmondta még azt is: a hivatalokban sem tudnak ügyeket intézni. Ha esetleg támogatásért folyamodik az ügyfél, nem talál ügyintézőt. A helyi postán több százas várakozás kígyózik, viszont a buszra, metróra gyakorlatilag ingyen szállhatnak fel, senki nem kéri a jegyet.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.