Se lekvár, se befőtt, se pálinka nem lesz

facebook megosztás

Se lekvár, se befőtt, se pálinka nem lesz a kajszibarackból – mondta a fagykárról a Híradó érdeklődésére Gazdag Attila. A Pannónia Pálinkakultúra Egyesület elnöke hozzátette, az egyik legkényesebb gyümölcs mellett számítani lehet más fajtáknál is a kárra. Az őszibarack, valamint a korai, az úgynevezett májusi cseresznyéknél is mutatkoznak a fagykár jelei. Gazdag Attila birtokán a napokban – ahogy fogalmazott – totális kárt szenvedtek a kajszibarackfák. Véleménye szerint még korai összegezni az eddigi időjárás következményeit.  - A gyümölcsfák virágzáskor mínusz 1-2 fokot még elviselnek, tolerálnak, de az alatt eléggé súlyos károkat okozhat a fagy. Itt, nálunk Cserfőn elég nagy széllel tört be a hideg és mínusz 5 fokkal. Ennek következtében elég szép fagykárt szenvedtünk. Az idén valóban nem lesz kajszibarack pálinka. Ilyen hektikusak lehetnek sajnos az évek, volt, aki a tavalyi évben már bezsákmányolt, és megmondta az asszonynak, hogy most nem lesz annyi lekvár. Tehát van, mikor egy-két év kimarad a fagykár miatt - mondta el Gazdag Attila, a Pannónia Pálinkakultúra Egyesület elnöke.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.