Ismét keresik Pannónia kincsét
Ismét keresik Pannónia kincsét. A harmadik Pannónia Párlatversenyre több mint 80 nevező 580 mintát adott le bírálatra. A sok tétel miatt sem volt könnyű dolga a szakértőknek a pénteki zsűrizésen, az eredményhirdetést március 14-én tartják. A szervező egyesület elnöke azt mondta a Híradónak, a harmadik párlatversenyükre Pannónia egész területéről, sőt még azon túlról is jelentkeztek. A hagyományos, jól ismert pálinkafajták mellett idén is kerültek különlegességek a zsűri elé. - A Pannónia Párlatversenyre csak és kizárólagosan gyümölcsből készült termékekkel, pálinkákkal lehet nevezni. Ami különleges, például egy fekete berkenye, nagyon sok a direkt termőnk, illetve a vad gyümölcsök. Vagy a különleges, vegyes házasítások – mondta el Gazdag Attila, a Pannónia Pálinkakultúra Egyesület elnöke.
A versenyre idén is kiváló szakembereket hívtak ítélkezni, köztük szakmérnököket, hivatásos bírálókat. - Kaptunk kiemelkedő, szép tételeket, az előbb sikerült kóstolnunk egy olyant, amit hibátlanra, 20 pontosra értékeltünk. Egy szép, általános meggy volt, kissé sajmeggyes beütéssel. Valószínűleg a gazdája nem tudhatta pontosan, milyen fajta meggyet dolgozott fel, de egy élmény volt számunkra ezt megkóstolni – fogalmazott Tóth István zsűritag.
Összesen 580 minta került a zsűri elé idén
A zsűritagok között hölgyek is voltak. Ledő Mónika 5 éve hivatásos pálinkabíráló, a közelmúltban szakmai könyve is megjelent. - Én folyamatos fejlődést látok, mind a kereskedelmi, mind a magán tételek esetében. Egyre bővebb a gyümölcskínálat, tehát most a versenyen is látjuk az erőteljes változást. Már most is rengeteg aranyérmet osztottunk ki, ami azért ritka – mondta el Ledő Mónika zsűritag. A harmadik Pannónia Párlatverseny ünnepélyes eredményhirdetését március 14-én tartják Sormáson.