24 gazda, 66 minta

facebook megosztás

24 gazda 66 mintája került a zsűri elé a miklósfai kertbarátok pálinkamustráján szombaton. Az est végén kiderült, ki büszkélkedhet a városrész legjobb pálinkája címmel, de a vidékieket is díjazták.A téli időszakban szinte minden hétvégén van egy-egy program a miklósfai kertbarát klubnál, a pálinka mustrát 7. alkalommal rendezték meg. - Az első évre emlékszem, rekord számú nevezés volt, és rekord számú eredmények is születtek. Akkor úgy döntöttünk, hogy van ennek értelme, hiszen a szakmához, a szőlőhöz, meg a gyümölcshöz egyértelműen hozzá tartozik. Ezért úgy gondoltuk, szépen sorban rendezzük minden évben a pálinkaversenyünket – mondta el Németh József, a miklósfai kertbarátok elnöke.

„A fejlődés látható és ízlelhető”. Ezt már az egyik zsűritag mondta. Gazdag Attila szerint a minták közt súlyos technológiai hibákkal már nem találkoztak.  - Egy aranyérmes, abban van egy kis hűha.. Tehát ennyivel másabb. Tehát egy nagyon szép termék az már ezüst érmes, a „hűhával” felvértezett pedig egy aranyérmes. Nálunk ebből annyira nem volt sok, de alapvetően az egész versenyt összességében nézve egész szép számmal szerepeltek ezen a versenyen a gazdák – fogalmazott Gazdag Attila zsűritag.


Az ítészeknek nem volt egyszerű dolguk

A versenyre környékbeli hegyhátakról is lehetett nevezni, de természetesen javarészt a miklósfai gazdáktól származtak a minták. Erdős Attila három éve jár a versenyekre.  - Körülbelül 5 éve vettem egy pálinkafőzőt, akkor lehetett már venni, utána be kellett jelenteni. Otthon szoktam főzni, eper, sárgabarack, a saját termésemből – árulta el Erdős Attila. A miklósfai pálinkamustrán 19 arany, 15 ezüst, 16 bronz és 16 oklevél minősítést osztottak ki. Miklósfa legjobb pálinkája Erdős Attila sárgabarackja lett, a vidék legjobb pálinkája címet Kovács Károly málna párlata kapta, a zsűri különdíját pedig Molnár Miklós Irsai Olivér törköly pálinkája érdemelte ki.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.