Elbúcsúzott Szűcs Imre atya – Imádkozott Nagykanizsa minden lakójáért…
„Nem volt könnyű megbarátkozni a gondolattal: kellett hozzá egy kis idő, de az ész végül utolérte a szívet” – így fogalmazott Szűcs Imre atya pár nappal azelőtt, hogy elköszönt a nagykanizsai hívektől. A plébános csaknem 4,5 évig szolgálta a Jézus Szíve Egyházközséget és a város egészét. Lelkipásztori munkáját augusztustól Balatonlellén folytatja.
Szűcs Imre: Adná az Isten, hogy minden lelkipásztor olyan befogadásra leljen, mint amiben nekem volt itt részem…
2015 tavaszán érkezett Nagykanizsára Szűcs Imre, akiben még ma is elevenen élnek az első itt töltött napok emlékei. Ugyan nem került messze korábbi szolgálati helyétől, Újudvartól, de mégiscsak 16 évig volt a falu közösségének szerves tagja. Amellett, hogy a dél-zalai város új kihívásokat ígért a korábban rendszeresen kertészkedő, méhészkedő atyának, mint minden áthelyezés előtt álló pap, ő is sokat gondolkodott azon, hogyan fogadják majd.
– Amikor még papnövendék voltam, a professzoraink mindig azt mondták: azért ne féljünk az áthelyezéstől, mert az új helyen már nem követjük el a régi hibákat – idézte fel. –Nem tudom, hogy ez valóban így van-e, mindenesetre kértem és folyamatosan kérem a Jóistent, hogy Somogyban is segítse a munkámat.
Varga László megyés püspök döntése nyomán Szűcs Imre az idős kora miatt visszavonult Kovács Jenőtől vette át a balatonlellei plébánia vezetését. Imre atya elárulta: eleinte nehezére esett megbarátkozni a gondolattal, hogy el kell hagynia Nagykanizsát, ahol új otthonra és hazára lelt az elmúlt években. Elmesélte azt is: évek óta hajnali négykor kelt, s fél hatkor már ment át a Felsőtemplomba kinyitni az ablakokat, hogy az épületet átjárja a friss, hajnali szellő. Amikor a Deák térre néző főbejárat következett, szélesre tárta az ajtókat, és pár percig csendben nézte az ébredező várost. Megáldotta, és imádkozott Nagykanizsa minden lakójáért.
– A reggeleim kihagyhatatlan része az imádság, amikor visszaadom a Jóistennek azt, amit kaptam tőle. Ilyenkor megköszönöm, hogy megértem egy újabb napot, amit azon nyomban vissza is adok neki azzal, hogy teljesen rábízom magam – rendelkezzen ő az időmmel, a szavaimmal, a tetteimmel... Ilyen módon nagyon szépen meg lehet élni a napokat, és Nagykanizsán ez pont így történt. Ha voltak is döccenők, a legtöbbször örömmel és boldogan hajtottam álomra a fejem.
Ehhez az is hozzájárult, hogy az egyházközség mellett a város egésze is befogadta és megszerette őt. Hozzátette, csak a költözés előtti utolsó napokban tudatosult benne, milyen sok értékes kapcsolat szövődött, s köti most már őt ide.
– Az utóbbi hetekben rendre megállítottak az utcán, és nemcsak a katolikus hívek, hanem mások, és a protestánstestvérek is – mesélte. Mindenkivel, köztük a város vezetőivel is jól kijöttem, és csak azt tudom mondani: adná az Isten, hogy minden lelkipásztor olyan befogadásra leljen, mint amiben nekem volt itt részem.
A plébános nehéz szívvel, de új reményekkel indult Balatonlellére. Az első hetek az ismerkedés jegyében telnek, ám idővel, ha már berendezkedett, szeretne szárnyasokat tartani, illetve szívesen kipróbálná a vitorlázást is. Beiktatási miséje a múlt hétvégén volt, a lellei templomot sok kanizsai felkereste ebből az alkalomból. Imre atya a jövőben még Látrányban, Somogybabodon, Somogytúron és Viszen is szolgálja a híveket.
– Az egyik legnagyobb kihívás kétségtelenül az lesz, hogyan tudom megszólítani a Balaton partján élőket. Elődöm, Kovács Jenő atya felkészített rá: nyáron a helyieknek egyszerűen nincs idejük misére járni, mivel folyamatosan dolgoznak, üdültetnek. Ezért ilyenkor a templomban nem egy fix közösség jelenik meg, hanem hétről hétre mások: akik éppen Lellén vagy a közelben nyaralnak. A tél nem ilyen: az jóval csendesebb, szelídebb, halkabb, és ezt a meghittebb időszakot lehet igazán a kapcsolatok elmélyítésére fordítani. Ahogy Újudvaron, majd Nagykanizsán, úgy itt is az lesz a legfőbb célom, hogy a híveket közelebb vigyem a Jóistenhez.
Nemes Dóra