Krisztus világossága

A Mindenszentek és a halottak napja sokak gondolataiban keveredik, gyakran a sajtóban is rosszul használják e két kifejezést. Most Kiss László esperes-plébános – akit láthattak már a Kanizsa Caféban, s annak idején sokat hallhattak a kanizsai rádiófrekvencián – segít eligazodni abban, mit ünneplünk, mire emlékezünk november 1-jén és 2-án.

A Jóisten adja meg nekik az örök életet… (Fotó: Gergely Szilárd)

Mint László atya fogalmazott, vannak olyan szentek, akik ugyan helyi tiszteletnek örvendenek, de nincs egyetemes emléknapjuk, s olyan emberek is, akiket bár nem avattak szentté, példamutató életet éltek, így „hitünk szerint ők bizonyára elnyerték az örök életet”. Mindenszentekkor mindannyiukat ünnepeljük.

Mindszentek hagyománya a nyugati egyházban visszanyúlik a VII. századig. IV. Bonifác pápa 609-ben a bizánci császártól megkapta Rómában a Pantheont, amelyet a pogány isteneknek emeltek. A Szentatya május 13-án felszentelte az épületet a Boldogságos Szűz Mária és az összes vértanú tiszteletére, majd ezt napot, az évfordulót, ezután minden évben megünnepelték.

– Egy évszázaddal később pedig május 13. már nem csak a templom búcsúja volt – folytatta a történetet Kiss László esperes-plébános –: III. Gergely pápa a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekség valamennyi elhunyt, tökéletes és igaz emberének emléknapjává tette. Mindenszentek ünnepe később azért került november 1-jére, mert májusban Róma városa már nem tudta ellátni a zarándokokat, lévén akkorra fogytán volt az élelmiszer, késő őszre viszont végeztek a betakarítással, a mezőgazdasági munkákkal, s ismét termett bőségesen eledel. A dátumot IX. Gergely pápa változtatta meg a 800-as években, praktikus okokból.

Mindenszentek ünnepe a keleti egyházban is ismert: ott a pünkösd utáni vasárnap a dátuma.

A halottak napja „hivatalosan” november 2-án van, de már 1-jén elkezdődik, ugyanis az egyházban az ünnepeknek van úgynevezett vecsernyéje, ami napnyugtától napnyugtáig tart. Ezért is terjedt el az a szokás, hogy Mindenszentek estéjén kimegyünk a temetőbe gyertyát gyújtani elhunyt hozzátartozóink sírján, ismertette László atya.

– Clunyi bencések kezdték el a X. században megtartani a halottak napját: a Mindszenteket követően megemlékeztek a kolostorban elhunyt szerzetesekről, később pedig ez kiteljesedett minden megholtra. Az ember nem tudhatja, halála után hová kerül: egyből a mennyországba, esetleg a tisztítóhelyre; azért is kell imádkoznunk az elhunytainkért, hogy a Jóisten adja meg nekik az örök életet, az üdvösséget, és a tisztítás helyéről minél előbb szabadítsa ki őket.

Az esperes-plébános kiemelte: amikor a gyertyát meggyújtjuk a síron, az Krisztus világosságát, az örök élet fényét szimbolizálja.

– Ám nemcsak ekkor, november első napjaiban kell imádkoznunk halottainkért – tette hozzá az esperes-plébános. – Minden este, amikor a nagyharang után megszólal a kicsi, elhunyt hozzátartozóinkra akar bennünket emlékeztetni, s arra hív bennünket, imádkozzunk eltávozott szeretteinkért.

Kiss László figyelmeztetett: a halottak napját nem szabad összemosni a Halloweennel, utóbbi ugyanis pogány, kelta szokás, és nem az imádságról szól.

Péter Árpád